Levéltári Közlemények, 5. (1927)
Levéltári Közlemények, 5. (1927) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Föglein Antal: Baranya vármegye levéltára / 215–244. o.
BARANYA VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA , 237 kalmazásához, ha az nem lenne állandó tisztviselő, hanem a vármegye felfogadna egy alkalmas egyént, akinek a díjazását a legfelsőbb helyen jóváhagynák s aki a levéltárnak iratait csak a legutóbbi közgyűlésig terjedőleg hozná rendbe, attól kezidíve azonban ismét a főjegyző végezné a levéltári teendőket. Ugyanezen a véleményen volt a kancellária is, azzal a különbséggel, hogy a felfogadandó ideiglenes levéltárnok díjazásának felét Borsod vármegye főispánja és alispánja fizesse, minthogy az ő kötelességük lett volna a főjegyzőt ellenőrizni a levéltárban. S a kancellária is azt hangsúlyozta, hogy a levéltár gondozása tulajdonképen a főjegyző dolga. Legfeljebb alkalmazzon a vármegye még egy aljegyzőt, akinek elsősorban a levéltár kezelése legyen a dolga. 73 Hogy miért idegenkedtek ekkor még e két felsőbb helyen a külön és állandó vármegyei levél tárnak alkalmazásától, érthetetlen. Takarékosságból semmiesetre sem; mert hiszen, miként a kancellária véleményéből kitűnik, az ellen nem tettek volna kifogást, ha még egy aljegyzői fizetéssel terhelné meg a vármegye a pénztárát. Csak éppen külön levéltárnokról nem akartak még tudni. Pedig e tisztség szükségét nagyon érezték már a vármegyék és dacára a felsőbb helyen tapasztalt idegenkedésnek, mégis csak életre keltették, még pedig rövidesen a borsodi eset után. Adataink szerint ugyanis már a következő évben, 1785ben megjelent az első, a jegyzői tisztségtől elkülönített vármegyei levéltárnok, még pedig Zólyom vármegyében, 7 ' 1 ahol Prónay főispáni adminisztrátor 1785 szeptember 27-én kinevezett egy esküdtet — Remenius Károlyt — levél tárnokká; néhány hónappal későbben megjelent a második, Pest vármegyében, 75 ugyancsak főispáni kinevezés alapján. Minthogy azonban ez a tisztség ekkor még nem volt megszervezve, Remenius és pestvármegyei társa tulajdonképen csak megbízott levéltárnokok voltak: de minden esetre az első, a jegyzői tisztségtől elkülönített s a levéltár állandó őrzésére s kezelésére kijelölt vármegyei tisztviselők. Most azután már a legfelsőbb helyen is belátták, hogy az állandó vármegyei levéltárnoki tisztség megszervezése tovább el nem odázható s a vármegyék, miként ezt a zólyomés pestvármegyei példák már mutatták, saját érdekükben a 7 * Kanc. o. 1784: 11.517. 74 L. a szerző cikkét: Zólvom vármegye levéltára. Levélt. Közlem. 1923. (I. évf.) 150. 1. 75 0. L. Helytt. o. Polit. Cott, 1798: f. 27. p. 1.