Levéltári Közlemények, 5. (1927)

Levéltári Közlemények, 5. (1927) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Lukcsics Pál: A bolognai állami levéltár / 210–214. o.

A BOLOGNAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR 1 Az „Itália Unita" megalakulása Olaszország politikai és szellemi életében egyaránt nagy változásokat idézett elő A politikai berendezkedéssel új szellemi és tudományos intéz­mények keletkeznek, a régieket pedig a kor szellemének meg­felelőiéig alakítják át. Az egyház és állam szétválasztásával, egyes kolostori javaknak állami tulajdonba való vételével az olasz levéltárügy is országosan nyer elintézést. A régi tarto­mányi székhelyeken állami levéltárak, ú. n. „archivio di Stato"-k, a valamirevaló városokban pedig városi könyv­tárak, „bibliotheca comamunale"-k keletkeznek, melyek a már meglevő anyagot szisztematikusan rendezik. Míg az előbbiek főleg tartományi levéltárakui tekinthetők, addig ez utóbbiak kizárólag az illető városok történetére vonatkozó anyagot egyesítik magukban. Felső-Olaszországnak kevés oly városa van, melynek levéltárában, illetőleg könyvtárában magyar vonatkozású anyagra ne találnánk. Bologna levéltára is, bár a város a magyar zarándokok középkori főútvonalán nem feküdt, több szempontból érdekli a magyar történetírást. Középkori jogi egyetemére magyarok is jártak, a város szolgálatában pedig sok magyar származású zsoldost találunk. Az újkori szellemi kapcsolatok fenntartására pedig a XVI. század közepén Szondi zágrábi kanonok által Bolognában felállított Colle­gium Hungaricum volt hivatva. E kollégium növendékei — fő­leg horvátok — a XVII. és XVIII. századi magyar politikai és társadalmi életnek kiváló reprezentánsai. A levéltár anyaga a város történetének korszakai sze­rint négy főosztályra tagozódik: /. archivio del commune (745—1512), II. archivio pontificio (1512—1796), III. archi­vio modemo és IV. archivio degli enti autonomi. 1 Úgy a bolognai, mint a többi olasz állami levéltárak anyagáról és annak elrendezéséről az olasz kir. belügyminisztérium kebelében működő „Direzione generale delle administrazione civile" kiadásában 1910-ben meg r jelent levéltári kézikönyv: „L'ordinamento delle carte degli archivi di stato" (Róma, Typogr. delle Mantellate) tájékoztat. Fenti ismertetés ennek és két nyáron át végzett bolognai kutatásaimnak eredménye.

Next

/
Thumbnails
Contents