Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Eckhart Ferenc: Az osztrák levéltárügy a háború után / 20–43. o.

34 DR. ECKHART FERENC entiájú anyag, mely a két állam magánlevéltáraiban talál­ható, tudományos kutatóiknak mindig korlátlanul használ­ható legyen. Mint még látni fogjuk, a jugoszlávok utóbb mégsem elé­gedtek meg ezzel a nyilatkozattal és újabb szerződést kötöt­tek az osztrákokkal, mely ugyan sokkal hosszabb, die levéltári anyagban nem jeleritett részükre fontosabb gyarapodást. Egészen máskép hangzik az 1920 május 18-án á cseh­szlovák köztársasággal hosszas tárgyalás után kötött szer­ződés, 5 melyben ugyan a saint-germaini béke megfelelő pont­jaira történik hivatkozás, de a provenientia elve csak elmé­letileg ismertetett el anélkül, hogy a gyakorlati végrehajtás­ban ezen elvet követték volna. Mindjárt a szerződés elején a cseh-szlovák kormány ki­jelentette, hogy nézete szerint a saint-germaini szerződés 93. pontját nem a provenientia elvének értelmében kell ma­gyarázni, mindazonáltal késznek nyilatkozott az osztrák kormány által ezen cikkből levont provenientia elvet, de kizá­rólag az Ausztriával való tárgyalásokban azon feltétel alatt elismerni, hogy az osztrák kormány a cseh-szlovák köztársa­ság kulturális és közigazgatási szükségleteinek a szerződés­ben eleget tesz. A csehek tehát elismerik a proivenientia elvét, ha ezért mégsem kell az ezen elvvel ellenkező igényeket elejteni. Az osztrák kormány — a szerződés szerint — átadja mindazt az iratanyagot, mely oly osztrák központi hatósá­gok levéltáraiból származik, melyeknek közigazgatási tevé­kenysége a Cseh-Szlovákiába bekebelezett területekre is ki­terjedt, amennyiben ez az iratanyag oly ügyekre vonatkozik, melyek a cseh-szlovák állam hatáskörébe tartoznak. Kiadtak minden ily természetű aktát 1918—1888 és az összes ezen kiadott anyaghoz tartozó előaktákat 1888— 1868-ig, 1848 május l-ig visszamenőleg pedig a vasúti, kato­nai igazgatásra, mező- és erdőgazdaságra, belső kormány­zatra, postára és távíróra vonatkozó iratokat. A régibb anyag nem adatott ki, csak kölcsönadását ígérték meg. Ezen elvtől eltekintve, régibb oklevelek is kiadatnak, amennyiben jogalkotó jellegük van és az általuk alkotott vagy oklevélben foglalt jogi viszonyok még aktuálisak, mint pl. törvények szentesítései, hat ármegállapítás ok, koncessziók, szerződések,, adománylevelek, hitbizományokra és alapítványokra vonat­kozók stb. 5 Österr. Staatsgesetzblatt, 1920. Nr. 479.

Next

/
Thumbnails
Contents