Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Károlyi Árpád: A Bécsi Magyar Történeti Intézet első lustruma, 1920–1925 / 285–308. o.

292 VEGYES KÖZLEMÉNYEK következménye az lett, hogy 1924 elején az intézet egy szép és tágas termet kapott az első emeleten könyvtára számára, melléje egy ugyancsak tágas és alkalmas olvasóhelyiséget, a félemeleten pedig cserébe a harmademeleiti három kezdetleges szobáért hét új szobát, úgyhogy az igazgató lakásán kívül nyolc szoba volt intézeti tagok és más kutatók részére kiszemelve. Amint ezen kiszemelt helyiségek szükséges átalakítása (külön-külön kijáratok a folyósóra) befejeződött, 1924 közepén megérkeztek Budapestről a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi 'minisztérium költségén készült célszerű és minden jogos igénynek megfelelő új bútorok és a berendezéshez szükséges objektumok: (ágy- és fehérneműek stb.), a szép könyvtárteremhez szabott ízléses új könyvszekrények, s ami kevés még hiányzott, azt a fölszámoló hivatal és a gárdapalota fölöslegéből engedték báró Collas Károly h. államtitkár úr és a palota gondnoka, Gundelfingen alezredes úr kipótolni. Azokat a régi bútorokat pedig, melyekkel bennünket a két említett magyar főúr a kezdet küszöbén kisegíteni szíves volt, most őszinte köszönetünk kifejezése mellett (melyet itt kedves kötelességem hálásan megismételni) visszaszállíttattuk. Akár az intézet térbeli bővülését, akár annak új berendezését vesszük szemügyre, az 1924. esztendő már e két szempontból is a második megalapítás esztendejének tekintendő. Epochális jelentőségét ennek az esztendőnek az Intézet egész életében, egész jövőjében mindazáltal nem ez, hanem egy belső, organikus, mélyreható és átfogó változás adja meg. Az intézet ugyanis eddigelé a Magyar Történelmi Társulaté volt; fönntartásaihoz az eszközöket azonban a Társulat a maga szerény anyagi erejéből nem adhatta meg; ezeket előbb a Társulat elnökének lelkes agitációjára a társadalom hozta össze, később pedig ugyanő mint közoktatásügyi miniszter bőkezű áldozatkészséggel nyújtotta. Mikor az intézet 1924 elején a Kormányzó Ür Ö Főméltósága mély hálára kötelező jóságából — mint előadtam — tetemesen kibővülhetett, a közoktatásügyi miniszter úr megragadta az alkalmat arra, hogy függetlenül a Történelmi Társulat változó anyagi erejétől, államilag biztosítsa az intézet jövőjét. A miniszter urat itt az a gondolat vezette, hogy mivel a történeti érzés és történeti érzék gondos ápolása állami föladat, e föladat megoldásának ezen egyik szerény, de minden jóval biztató eszközét célszerű lesz az állami gondozás szárnyai alá venni. Első lépése volt ehhez az, mikor 1924 február