Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Ányos Lajos: József nádor iratai. I. kötet, 1792–1804. Kiadta és magyarázatokkal kísérte Domanovszky Sándor. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Budapest, 1925. / 256–262. o.

ISMERTETÉSEK 259 rikító színekkel. Inkább a bajok okait iparkodik föltárni s egyben orvoslásukra javaslatot tenni. Előre látja és megmondja, melyek lesznek az egybehívandó rendek sérelmei és kívánságai, t. i. 1. Dalmáciának Magyarországgal leendő egyesítése, 2. a tanintézeteknek és a nyilvános nevelésnek megjavítása, 3. valamelyik megszüntetett tanítórendnek visszaállítása, 4. a kereskedelem előmozdítása és a termények szabad kivitele. Mindeme kívánságofki jogos voltát bebizonyítván, javasolja, hogy azok még az országgyűlés egybehívása előtt (teljesüljenek. Akkor bizton remélhető, hogy az országgyűlés az uralkodónak minden javaslatát simán el fogja fogadni; föltéve, hogy a javaslatok a nemzeti jellegnek megfelelő módon terjesztetnek elő. A felterjesztés sorsát illetőleg ide tartozik, hogy a király az 1-őt nem teljesítette, a 2. teljesítésére hajlandónak nyilatkozott, a 3-at teljesítette, a 4-re vonatkozólag alaposabb megfontolást, beható tanulmányozást és további tárgyalást tartott szükségesnek. — Az uralkodónak az 1802. évi országgyűléssel szemben legfőbb kívánsága a katonai ügy rendezése (t. i. a magyar ezredek és csapatok kiegészítése) volt. A rendek azonban féltek az állandó teher vállalásától s a hadkiegészítés kívánt mértékét legfölebb a következő országgyűlésig voltak hajlandók megszavazni. A támadt és egyre jobban elmérgesedő összeütközésben a nádor lépett közbe és két nagy felterjesztésben (1802. augusztus 7-én és szeptember 4-én) iparkodott a király és a rendek között fennforgó ellentéteket kiegyenlíteni, kérvén a királyt, hogy követelését mérsékelje, s ígérvén, hogy a rendeket viszont megkísérli némi engedékenységre bírni. Hivatkozott a királynak ama biztositására, hogy az ország alkotmányát épségben fogja tartani; másrészt hangsúlyozta, hogy a magyar rendekben meg lehet bízni, mert azok veszedelem esetén soha nem hagyták segítség nélkül királyukat. Végre is sikerült elérnie, hogy szeptember 23-án a király oly értelemben mérsékelte kívánságait, hogy a rendek: megnyugodtak. — Különben a nádornak az ellentéteket kiegyenlíteni törekvő lelkülete és mérsékelt álláspontja sok más esetben is megnyilatkozik; pl. a zalai rendeknek az inszurrekció ellen való ellenállása ügyében (1797.), amikor is Skublics János nyilatkozatának („Ha beüt az ellenség, fogjunk vele kezet") súlyát tompítani igyekezett és Spissiöh alispán fenyegetődzését („A magyarok most megmondhatják az igazat") nem fogta föl tragikusan. — A nádornak az ő nagy közjogi méltósága ki17*