Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. Collegit et edidit Ludovicus Crescens Dedek. Tomus III. ab a. 1321. ad a. 1349. Strigonii / 250–256. o.

254 ISMERTETÉSEK oklevéltárakban közzétett okleveleket, a legfontosabbakat leszámítva, csak regesztákban adja; ez alól azonban, igen helyesen, kivételt tesz a szétszórtan közölt oklevelekkel, valamint olyankor, amikor az eddigi publikációk nem az eredetiből merítettek. Ily esetekben az oklevelet az eredetiből újra közli, utalva a jegyzetben a korábbi kiadásra. Sajnos azonban, hogy ez az utalás sokszor hiányzik, s minden megjegyzés nélkül vannak közölve oklevelek, melyek pl. a Pannonhalmi Rendtörténet köteteiben, az Anjoukori Okmánytárban, sőt Fejérben is megjelentek. A más oklevél szövegébe foglalt (átírt) oklevelek közlésére nézve Dedek különleges álláspontot foglal el, amenynyiben ezeket nem az átíró oklevélből kiemelve, időrend szerint megillető helyükön, hanem az átíró oklevélben külön bekezdéssel közli. Kivételt tesz azonban olyankor, amikor az átírt oklevél eredetije is fennmaradt; ez esetben az átíró oklevélnél utal a korábbi szövegre. Ennek az álláspontnak a legnagyobb hibája az, hogy nem vihető következetesen keresztül, amint Dedek maga is eltér tőle a kötet időhatárát, 1349-et meghaladó későbbi transsumptumokban fennmaradt okleveleknél, melyeket — ha eredetijük nincs is meg :

— időrend szerinti helyükön közöl. Az átírt oklevelek mikénti közlésének problémája sokat foglalkoztatta már az oklevélkiadókat; leghelyesebbnek látszik azonban az az elv, melyet a Magyar Tud. Akadémia s az ő nyomán a Magyar Történelmi Társulat is a középkori latin oklevelek közlésére nézve elfogadott, s mely szerint az átírt oklevelek a transsumpturniból kiemelve, illető helyükön teendők közzé, és csupán a végrehajtásról szóló jelentésbe (relatoria) foglalt mandátumok s a kivonatos insertumok közölhetők az átíró oklevél szövegében. Ide kell azonban még sorolni mindazokat az okleveleket, különösen perbeli ítéletleveleket is, amelyekben az átírt oklevelek voltaképen nem egyebek, mint egy összefüggő ügy folyamán kelt, s annak egyes fázisait megörökítő darabok, melyeknek szétszedése az illető ügy áttekintését csak megnehezítené. Példát szolgáltat erre a bécsi skót bencések apátjának, Henriknek, mint pápai delegált bírónak 1342 március 14-én kelt s az előttünk levő kötet 421—459. lapjain közölt oklevele, melyben egy pozsonyi kanonoki stallum iránt János fia Miklós és Zalai Miklós között folyt perben ítéletet hoz, s mely az átírt oklevelek egész tömegét foglalja magában. Az oklevélszövegek közlését illetőleg Dedek szakított