Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. Collegit et edidit Ludovicus Crescens Dedek. Tomus III. ab a. 1321. ad a. 1349. Strigonii / 250–256. o.

252 ISMERTETÉSEK még ekkor is késlekedett s csak a pápa külön utasítására jött haza székét elfoglalni. Mint érsek azonban buzgó tevékenységet fejtett ki egyházmegyéje ügyeinek előmozdításában, különösen az elveszett birtokok visszaszerzésében. 1326-ban tartományi zsinatot is tartott, melynek statútumai azonban nem maradtak reánk. 1328-ban elhunyt. Utódja a dörögdi (Zala m.) születésű Miklós esztergomi kanonok és pozsonyi prépost lett. Noha a káptalan egyhangúlag választotta meg, a közbejött kalandos események folytán mégsem sikerült az érseki széket a valóságban elfoglalnia. Midőn ugyanis a pápai megerősítés megszerzése végett Konstancon keresztül

1 Avignonba utazott, Hugó és Rudolf monforti grófok útközben megtámadták, kifosztották s fogságba vetették, honnét csak a pápa közbenjárására szabadult ki. Ekkor azután eljutott Avignonba; itt azonban újabb meglepetés várt rá, amennyiben XXII. János pápa az esztergomi egyházmegye feldúlt állapotáról érkezett jelentésre hivatkozva, függőben tartotta a megerősítést s László pécsi és Henrik veszprémi püspököket nevezte ki az érsekség adminisztrátoraivá, pontos számadást követelve tőlük az érsekség jövedelmeiről. Mindezeknek okát Dedek az esztergomi káptalan és Erzsébet királyné közti ellentétben véli feltalálni. Miklós végre is megunva a sok huzavonát, 1330 szeptemberben lemondott az esztergomi érsekségről, melyre a pápa a Csanád-nemzetség Telegdi-ágából -származó Csanád egri püspököt nevezte ki, Miklóst pedig az egri püspökséggel kárpótolta. Csanád személyében kiváló egyén került az érseki székbe, aki nemcsak sokat tett egyházmegyéje érdekében, hanem országos ügyekben, sőt diplomáciai küldetésben is tevékenykedett. Az ő érdeme a XIV. század elejének viharos éveiben rombadőlt esztergomi székesegyház s a Szt. Györgyről in viridi campo Strigoniensi nevezett társas káptalan helyreállítása. E három érsek működése alkotja a keretet, melybe a kötetben közzétett oklevelek beleilleszkednek. Változatos, gazdag tartalmukról csak megközelítőleg pontos képet adni is nagyon messze vezetne. Egy egész kor képe elevenedik meg ezekben az oklevelekben, melyek elsősorban természetesen az egyháztörténészeket és egyházjogászokat érdeklik, azonban az egyházi élet különböző oldalait megvilágító oklevelek mellett nagyon sok a tisztán világi vonatkozású darab, melyeknek az egyházmegye történetével való össze-