Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Hóman Bálint: Tasnádi Nagy Gyula (1849–1924) / 203–205. o.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK 203 Tasnádi Nagy Gyula <f* 1849-1924. Évtizedes, fáradhatatlan tudós munkálkodás után örökre távozott körünkből Nagy Gyula, a magyar paleográfusok nesztora, a kiegyezés utáni tudósgeneráció egyik legérdemesebb tagja. Tasnádi Nagy Gyula a magyar történet két korszakának határmesgyéjén, a szabadságharc éveiben született, ő maga, egyénisége tükörképe volt a két korszakot egybefűző átmeneti kornak. Külső megjelenésében, ruházatában, a társas érintkezésben, erkölcseiben és. érzéseiben a táblabíróvilág, a régi Magyarország fia volt; tudományos felfogásában, törekvéseiben, munkásságában az új Magyarország, a tudományos haladás, bajnokát ismerjük fel. Hivatalnokként is igazi magyar nemes úr volt, e szó legszebb, régi értelmében és igazi tudós, céltudatosan dolgozó módszeres kutató volt, e szavak legkomolyabb, modern értelmében. Egyéniségének ez a sajátos kettőssége harmonikus egységbe olvadt. Sokszor csodáltuk, mily természetesen hat manap már anynyira szokatlan magyaros viselete, mily szükségszerűen tartozik lényéhez a régi nemes urakat emlékünkbe idéző finom, de régies modora. És csodáltuk, hogy ez a régi világból köztünk maradt magyar mily fiatalos hévvel s mily természetes biztonsággal kezeli a tudományos kritika modem fegyvereit. Csodáltuk, mily finom érzékkel, milyen sajátos egyéni bájjal tudta magában egyesíteni a múlt eszméit _a jelen törekvéseivel, a hagyományok rajongó tiszteletét a haladás utáni vággyal. Harmónia sugárzott ki az ő tiszteletet keltő, komoly ós előkelő egyéniségéből, és ez a megnyugtató harmónia töltötte be a mi lelkünket, amikor a szép öreg urat elmaradhatatlan fekete magyar ruhájában, filigrán csizmáiban a modern tudomány teljes fegyverzetével felszerelve búvárkodni láttuk, s e harmónia szertefoszlását éreztük azon a verőfényes, szép nyári napon, amikor utolsó útjára kísértük. A múlt örökre elköltözött, az öreg magyar nemes pihenni tért, a jelen ós a jövő ittmaradt, a tudós munkájának eredményei tovább szolgálják a magyar tudományt. Nagy Gyula élete huszonegy éves kora óta, mikor első történelmi tanulmánya megjelent s mikor a Társulat vasmegyei kutató-kirándulásán „a fiatal, de máris szép szakismerettel bíró történetbúvár tudományszeretete, szép képzettsége és szerénységeért közszeretetet nyert", szakadatlan tudós búvárkodásban telt el. Pályáját mint vidéki földbirtokos kezdte, de már 1877-ben az Országos Levéltár tisztviselőjévé neveztetett ki, s ott harminchat évig, 1877-től 1913-ig,