Levéltári Közlemények, 2. (1924)
Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Szekfű Gyula: A házi, udvari és állami levéltár Bécsben (I. közlemény) / 18–54. o.
A HÁZI, UDVARI ÉS ÁLLAMI LEVÉLTÁR RÉCSREN 37 a) Átvételi jegyzékek. Az államkancellária és külügyminisztérium iratai letekben adattak át a házi, udvari és állami levéltárnak, 1814-ben, 1826-ban, 1851-ben, 1868-ban, 1894-ben s ezenkívül több kisebb átadás is ment végbe. Mindezen alkalommal átvételi jegyzékek készültek, melyek ma a két levéltár segédeszközei közé tartoznak. b) Általános jegyzőkönyvek. Az államkancellária jegyzőkönyvei: 1. Főjegyzőkönyvek (Hauptprotokolle) az államkancellária minden beérkező és kimentő iratáról, tárgy-, hely- ós személynevek szerint készített mutatókkal. A beosztást illetőleg ezek inkább indexek, mint jegyzőkönyvek: betűrendben foglalják magukban az összes tárgyakat, mik az ügymenetben előfordultak és minden tárgynál megmondják, minő irat jött be, vagy ment ki az illető tárgy dolgában. A tudományos kutatás számára igen használható segédeszközök, bár a bennük följegyzett anyag egy része nincs meg az államkancellária levéltárában, hanem a fenti II., vegyes csoport illető osztályaiban kell utánanézni. 1710—1848-ból 114 kötet, 1808 után külön jegyzőkönyvek vannak a politikai aktákról, melyekről a politikai levéltárban lesz szó, s külön az adminisztratív regisztraturáról ós az Informationsbüróról. Az adminisztrativ regisztratura főjegyzőkönyvei 1809—47, 46 kötetet tesznek ki. 2. Einlaufs-, Exhibitenprotokolle, Expeditions-, Einteilungs- und Zustellungsprotokolle 1767—1829 5 , 50 kötet; 1830—46, 16 kötet, 3. Spezialprotokolle: Bittschriften-, Informationsprotokolle, az egyes alábbi osztályoknál. A külügyminisztérium jegyzőkönyvei: 1. Főjegyzőkönyvek külön a politikai levéltár (1. u. o.) és külön az adminisztrativ regisztratura számára, ez utóbbiak 1848—83, 79 kötet. 2. Einlaufs- u. Exhibitenprotokolle, 1849—70, 93 kötet, Skontrobücher 1854—63, 11 kötet, a jogi osztályé 1864—77, 13 kötet, Nummerbücher 1852—70, 4 kötet. 3. Spezialprotokolle: az egyházpolitikai osztályé (Depart. VI.) 1870—83, 3 kötet, a kereskedelmi politikai osztályé 1870—97, 131 kötet, a konzulátusoké 1 kötet, a Zahlamté 1876—96, 6 kötet, Passprotokolle 1850—59, 9 kötet, orosz iitleveleké 1860—64, 2 köt., Bittschriften 1844—56, 2 kötet, Depositenprotokolle 1864—93, 21 kötet, az adminisztrativ