Levéltári Közlemények, 2. (1924)

Levéltári Közlemények, 2. (1924) 1–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Lukcsics Pál: Julián barát levelének kérdéséhez / 162–163. o.

152 verselése és túlságos józansága a mesterdalnok-költészetbélyegét viseli magén és valóban Gerengel egyik kortársának adatai szerint ravensburgi prédikátor korában az ottani mesterdalnokok iskolájának legtermékenyebb tagja volt. Huszonhárom bibliai tárgyú mesterdalt írt, melyek azonban nem jelentek meg nyomtatásban. A soproni énekeskönyvön kívül is kiadott egyházi énekeket, így 1570-ben Augsburgban megjelent esketési beszédével együtt, ezek azonban az alkalmi költészet legrosszabb termékei. Legsikerültebb az a négy éneke, amelyet hitéért szenvedett salzburgi fogsága idején írt; ezekben legszebben szólal meg bensőséges vallásossága és erős hite. Gerengel egyházi énekei minden fogyatékosságuk mellett is hosszú ideig igen népszerűek voltak Sopronban; ezek alapján készült az Önálló soproni énekeskönyv is, amelynek egyik kiadása (1700) a címlapon közölve Gerengel arcképét, kegyelettel emlékezik meg a soproni evangélikus egyházi ének megalapítójáról. Gerengelen és Phareruson kívül a XVI. században csak egy egyházi énekszerzőt ismerünk a nyugatmagyarországi német területről: a pozsonyi Purkircher Györgyöt (1530—1578). Jeles orvos és természettudós volt, több külföldi tudóssal is élénk összeköttetésben állott. A wittenbergi és páduai egyetemeken széleskörű humanista műveltséget szerzett, különösen nagy hatással volt rá Melanchton, akinek halálát egy klasszikus eklogában siratja. Humanista műveltsége tükröződik nagyrészt latin nyelvű alkalmi költeményekből álló irodalmi munkásságában is, amelyből kiemeljük Stöckel Lénárd számára írt szép epitáfiumát. Bennünket közelebbről érdeklő zsoltár-átdolgozása szintén egyidejűleg latin és német nyelven jelent meg 1566-ban Bécsben. A 79. zsoltár alapgondolata „Herr es sind Heyden in dein Érbe gefaílen" nála nem az eretnekek ellen irányult, mint sok korabeli katholikus és protestáns énekszerzőnél, hanem a török ellen; valószínűleg Dietrich Vida nürnbergi prédikátor feldolgozását vette mintául, aki egyik, a törökök ellen tartott prédikációjában szintén német versekbe öntötte ezt a zsoltárt. Purkircher is a törököktől ránkmért csapások közepette akar énekével vigaszt nyújtani. Átdolgozásából hiányzik a közvetlenség; erősen megérzik rajta a latinból való fordítás és a csiszolt humanista nyelv kifejezéseivel való küzködés. XVI. századi német énekeskönyveinkről szólva, meg kell végül emlékeznünk a pozsonyi káptalan könyvtárában lévő kéziratos anabaptista énekeskönyvről. Az énekeskönyv kézirata (8 r 619 levél, papir) 1581-ből való, másolójának nevét — többet, sajnos, nem tudunk róla — az utolsó lapon találjuk: Sewastianus Kiemseer mamim