Levéltári Közlemények, 1. (1923)
Levéltári Közlemények, 1. (1923) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Szentpétery Imre: IV. László király pecsétváltoztatásai / 310–320. o.
IV. LÁSZLÓ KIRÁLY PECSÉTVÁLTOZTATÁSAI. IV. László királynak a Margitszigeten (az egykori elnevezés szerint: Nyulak szigetén) fekvő apácamonostqr Javára szóló öt oklevele maradt ránk az 1276., 1278., 1282. és 1283. évekből, mely oklevelek szövegüknek nagy részében szó szerint egyeznek egymással. Ezek közül négyet Wenzel Gusztáv Árpád-kori új okmánytárának IX. kötetében közölt (143., 206., 332., 355. 1.) az akkori budai kamarai levéltárban őrzött eredetiekről. Mind a négy oklevél a Nyulak szigetét, vagy, mint IV. László király idejében nevezték: a Szűz Mária szigetét illető királyi adományról szól az ottani apácamonostor javára, amely monostorban éít akkor Erzsébet asszony is, a király nővére. E négy oklevél szövege alapjában egyező ugyan, de mindenik későbbi oklevél a megelőzőhöz képest valami bővülést tartalmaz. Az 1278-i oklevélben az 1276-ban tett adomány korlátozva van, mert a johanniták szigeti kolostora, valamint az esztergomi érseknek ottani vára, tornya és házai az apácák részére szóló adományból kivétetnek; ellenben egy rövid közbeszúrás fölemlíti az adomány tartozékait, s a contextus végén egy pont érvénytelennek minősít minden, korábban, ellenkező értelemben kibocsátott oklevelet. Az 1282-i oklevél ehhez az 1278-ban már bővült szöveghez, az örökbirtoklásra vonatkozó kitétel mellett, még annyit tesz, hogy a tartozékok közé a mostani és a leendő lakosokat is fölveszi; míg az 1283-i oklevél az előző évinek egyébként szó szerint ismételt szövegéhez az elidegenítésre vonatkozó pontot csatol. A király ebben mindennemű, akár az apácák által, akár a minoriták provinciálisa által, adomány, eladás vagy más megegyezés útján történt elidegenítést érvénytelennek nyilvánít, minthogy az királyi jóváhagyás nélkül jött létre. A négy oklevél, melyeknek eredetije is megvan az Országos Levéltárban (M. 0. D. L. 946., 1009., 1128. és 1161. számok alatt), sem külső, sem tárgyi tekintetben nem eshetik