Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvari kamarai levéltár / 25–68. o.

>0 DR. ECKHART FERENC III. Hungarn. Ez a gyűjtemény az 1526—1762. évek anyagára terjed ki, vagyis még a „Directorium in publicis et cameralibus" 12 esztendejére is, mely évekből a „Hoffinanz és Böhmen" soro­zat úgyszólván semmit sem tartalmaz, összesen 920 csomó, ebből 72 esik a XVL, 327 a XVII., a többi pedig a XVIII. századra. Az egész az udvari kamara levelezését tartalmazza a pozsonyi, illetőleg szepesi kamarával, mely természetesen a törökök kiűzése után terjedelemben óriási módon meggya­rapodott. Tartalmilag a magyar gazdasági, közigazgatási, sőt politikai történetnek is szinte kiapadhatatlan forrása. A XVI. században és a XVII. század jó részében főleg a vég­várak, a Magyarországon a török ellen küzdő hadseregek, őrségek felszerelése és ellátása, a vámkezelés és kir. adomá­nyozások stb. alkotják e csoportot. Az utóbbi az ősiség in­tézménye folytán igen nagy tömegét teszi az anyagnak az újabb részben is, mikor az ország visszaszerzésével a korona igen nagyszámú birtokhoz jutott. A XVII. század 80-as éveitől kezdve az ország új berendezésére vonatkozik az akták igen nagy része, úgy közigazgatási, mint gazdasági szempontból értve ezt, a szó legtágabb értelmében, ú. m. né­pesedés, kereskedelem, ipar, földművelés, vámok stb. stb. Az akták többnyire a magyar kamarához küldött utasítások (notae és resolutiones) fogalmazványai, az ügyre vonat­kozó előzményekkel együtt: beadványok, szakvélemények, tárgyalások jegyzőkönyvei, más hatóságok átiratai. Meg kell még jegyeznem, hogy ez az osztály (Erdély ki­vételével) a tágabb értelemben vett Magyarország, tehát Horvátország és Szlavóniára vonatkozó anyagot is tartal­mazza, úgyszintén a Bánságét is, a külön bánsági ad­minisztráció berendezésének idejéig. A nagy magyar sorozatból éppen úgy, miként feljebb a csehnél láttuk, két nagyobb tárgyi csoportot választot­tak ki: 1. Ungarisches Münz- und Bergwesen, nagyjából 1540— 1745 októberig (111 csomó). Ez a sorozat a magyar bányá­szatra és pénzverésre vonatkozik, s úgy a bányaüzemek admi­nisztrációjára, mint a bányászat technikai és pénzügyi részére világot vet. Szintén az udv. kamara levelezése a magyar ka­marával, de nagyrészben a főbányagrófi hivatallal és más bányászati hatóságokkal is.

Next

/
Thumbnails
Contents