Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 3–4. - ISMERTETÉSEK - Holub József: Giuseppe Mazzatinti, Giustiniano Degli Azzi: Gli archivi della storia d'Italia. Vol. I–V. Serie II. Vol. I–IV. 1898–1915. / 353–358. o.

356 ISMERTETÉSEK városi könyvtárnok, aki nagyarányú tudományos működése mellett, már dolgozott hasonló irányú nagyszabású vállalaton, az olasz könyvtárak kéziratainak jegyzékén. (Inventari de' Manoscritti delle Biblioteche d'Itália). Csodálatos nagy munka az, amelyet Mazzatinti végzett, s csodálatunk csak növekszik, ha azt olvassuk életrajzában, hogy törékeny, beteges testben lakozott ez a ritka energiájú, a munkát szenvedélyesen szerető lélek. A IV. kötet íveinek javítgatása közben esett ki 1906-ban kezéből örökre a toll, s műve folytatását Giustiniano Degli Azzi, firenzei állami levéltárnok vette át, aki addig is szorgalmas munkatársa volt. Mint követendő minta Langlois és Stein említett munkája lebegett előtte; ezeknek azonban hasonlíthatatlanul könnyebb dolguk volt, mert, mint említettük, a legtöbb francia levéltár akkor már szakszerűen rendezve, s inventariumokkal ellátva állt a kutatók rendelkezésére, s ezeket kellett csak összefoglalniuk. Az olasz levéltárak állapota azonban távolról sem volt ilyen kedvező: a legtöbbnek vagy egyáltalán nem voltak inventariumai, vagy csak kéziratosak és jó részük egyáltalán nem felelt meg a tudományos követelményeknek. Neki magának kellett tehát igen sok esetben a levéltárnokok munkáját is elvégezni. Nagyon természetes, hogy így műve terjedelemre nézve is messze felülmúlja az említett francia munkát. Az Archivi helyek szerint halad, s felöleli az állami levéltárak mellett az egyházi és magán levéltárakat is, sőt ismerteti a könyvtárakban őrzött levéltári természetű anyagot is. Minden levéltárnál rövid történetet is ad s bő bibliográfiai utalásokat, különös tekintettel arra, hol tettek közzé ott őrzött anyagot. Részletes ismertetése ily munkának természetesen fölösleges volnay csak azt/említjük meg, hogy míg az első kötetek igazán csak összefoglalóan ismertetik az egyes levéltárakat, — az elsőben 73-nak, a másodikban 34-nek leírását találjuk —, addig a következő kötetekben már csak alig néhány levéltárat ölel fel egy kötet. A 6-ik például csak Reggio nell Emilia levéltáraival foglalkozik. Külön ki kell azonban emelnünk a 9-ik kötetben ismertetett két levéltár egyikét: a Pratóban őrzött Datini-íéle levéltárat, amely páratlan a maga nemében az egész világon. Francesco Datininek, aki a XIV. század második felében s a XV. század elején élt, nagyforgalmú árúháza volt nemcsak Pratóban, szülővárosában, hanem Pisában, Firenzében, Génuában, Avignonban, Barcelonában és Majorcán is. Halála után (t 1410),