Levéltári Közlemények, 1. (1923)
Levéltári Közlemények, 1. (1923) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A tarcali királyi uradalmi és kincstári szőlő keletkezése / 248–277. o.
264 DR. HERZOG JÓZSEF sukat, azok a leginkább alacsony sorban élő vevők pedig, akik nagyrészt kicsiny és silány szőlőket vásároltak, még a mondott időn túl is adósai maradtak a kincstárnak. 110 Ezek a szüret után tartani szokott úri széken pöröltettek és el is marasztaltattak, de rajtuk a tartozások nem voltak behajthatók szegénységük miatt. 111 A vételárak e fölötte késedelmes befizetésének oka mindenesetre a rossz gazdasági helyzetben keresendő, melyet általában a háborús évek, különösen pedig a hegyaljai szőlők néhány évi rossz termése okozott. A mondott időben ugyanis a szőlők oly keveset jövedelmeztek, hogy sokan azok művelésével felhagytak. 112 E viszonyok miatt nemcsak több alacsony sorban élő vevő, 113 kik közül néhányan csak borral tudtak fizetni, 114 de még gróf Sztáray Imre 113 is a már megvett szőlő visszavételét kérte az adminisztrációtól. Különben a vételárak befizetését és behajtását befolyásolhatta az a körülmény is, hogy a késedelmesen fizető vevők egyike az adminisztráció elnöke, gróf Csáky Antal volt. 116 Az eladott szőlők vételára, mely legföljebb egy aránylag csekély összeg — 383 frt — kivételével 117 hiánytalanul befolyt, több mint 59.862 frt volt. Ha ehhez a Szarvas-szőlő kibővítésére és a Szent Teréz-hegyi szőlő megalkotására kötött csereügyleteknél készpénzben ráfizetett 12.407 és 1350 frtot is hozzászámítjuk, egészben 73.619 frtot vett be a királyi kincsíio 1775-ben összesen tíz vevőtől még 383 frt I8V2 kr. volt behajtandó (CH, Fisc. 1775 márc. 680. — Admin. Scepus., Prot. sess. cum actis 1775 ápr. 5 ) hogy e csekély hátralék valóban behäjtatotfc-e, az nem volt megállapítható. 111 CS, Min. 1760 nov. 8. F, — Relat. fisc. procur. III/10. 112 Az adminisztráció jelenti a kamarának: „ ... in partibus hie sabmontanis existentium vinearum cultores, május damnum, quam aliquale emolnmentum ex eultura vinearum sibi accidere experti, non ut plures sibi procurare intenderent, verum et has, quas hactenus satis sumptuose excoluerunt, vineas suas deserere coguntur, ita ut jam ferme tertia pere promonthoriorum in quovis pene loco deserta videatur." (OS, Min. 1752 aug. 21. C.) 113 GS, Fi. i. et i. 1753 márc. 6. Schottpaur árváinak beadványa. — CH, Exp. cam. 1758 okt. S. 1. — Lymbus I. 121. 1760 dec. 1-ről özv. Gabányiné beadványa. 114 N. R. A. 1428/10. — CS, R. i. et i. 1764 febr. 9-ről a számvevőség jelentése. 115 CS, R. i. et i. 1750 jún. 17-ről Sztáray levele. 116 Lásd a 108. jegyzetet. 117 Lásd a 110. jegyzetet.