Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - [x.]: Pecz Samu (1854–1922) / 221–223. o.

222 VEGYES KÖZLEMÉNYEK pesti unitárius, a budai (Szilágyi Dezső-téri) református templom és a városligeti fasorban levő evangélikus templom. Nem lehet a mi feladatunk, hogy itt valamennyi alkotását felsoroljuk, a büszke szép palotákat, amelyekkel városainkat díszítette; elég, ha még arra utalunk, hogy ő tervezte és építette a budapesti központi vásárcsarnokot, a fiumei m. kir. tengerészeti akadémiát, a beregszászi állami főgimnáziumot, az ungvári állami alreáliskolát és a kir. József-műegyetem budai új épületcsoportjának több épületét. Íme, egy folytonos teremtő munkálkodásban töltött hasznos élet gyümölcsei. Legnagyobb alkotása azonban kétségkívül az Országos Levéltár új palotája. Pecz Samu az első, nagyszabású levéltártervező és -építő, aki többszöri külföldi utazásokkal egybekötött tanulmányok alapján egy nagy városnak tájképileg is remek, kimagasló pontján talán az egész művelt világ legszebb és legnagyobb, de mindenesetre legmodernebb és -szakszerűbb levéltári épületét tervezte és építette meg. S ha már Trianonnal méltatlanul annyi mindent és főleg annyi történelmi területet el kellett vesztenünk, vígasztalásunk és hitünk éltetője legyen, hogy ezt a belső alkotásához mérten is stílszerű pompás palotát egy kiváló magyar művész tudása és képzelete hozta létre. És hogy ez a palota a kegyetlenül szétszaggatott ezeréves Magyarország történetének emlékeit, tehát multunk és területi jogaink legerősebb bizonyítékait van hivatva befogadni és megőrizni. Valóban az Országos Levéltárnak van legnagyobb oka dicsőiteni az ő személyét és alkotásait és gyászolni vesztét. Ez érzelmeknek igyekezett már koporsójánál kifejezést adni az Országos Levéltár főigazgatója a következő, hálás érzelmekkel ideiktatott szavakkal: Tisztelt Gyászoló Közönség! Mély megdöbbenéssel állok e koporsó elé, hogy tolmácsoljam a közoktatásügyi kormány mély részvétét, az Országos Levéltárnak s építési bizottságának a lesújtó veszteség felett való fájdalmas megindulását s az elhunyt iránt érzett elmúlhatatlan hálánkat és ragaszkodásunkat. Gyászoljuk vesztét, dicsérjük egyéniségét. Én, aki most ez intézet élén állok, immár közel két évtizede bámulom és szeretem, s amíg élek, tisztelni és sze-