Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Károlyi Árpád: Dr. Winter Gusztáv / 218–221. o.

220 VEGYES KÖZLEMÉNYEK Winter a nagy intézetbe mint ifjú tisztviselő magával hozott, más felette becses szellemi kincsek is emelték nagy értékükben. Széleskörű általános műveltség, nagy olvasottság, s igen szép nyelvismeretek tűntették ki őt, aki ezeken felül egyike volt a legalaposabban képzett német jogtörténészeknek; határozottan legkiválóbb osztrák jogtörténész. Emellett szólnak (kisebb értekezéseitől eltekintve) azok a nem nagy terjedelmű, de mélyen szántó monográfiák, amelyeket-Ausztria több városának városi jogáról írt s az alsóausztrai „Weistümerek", amelyekkel évek hosszú során át foglalkozott, s amelyeket ki is adott a bécsi tudományos akadémia publikációi közt. Nem egyszer hívták őt fiatalabb korában egyetemi katedrára kormányok és jogi fakultások, de ő köszönettel hárítván el a kitüntetéseket, híven megmaradt a nagy tudományos intézet szolgálatában, ennek díszére és javára. Különösen kitűnt Winter még egy dologban: a toll mesteri kezelésében. Amit mondani akart, azt mindig a lehető legrövidebben, legprecízebben és mégis a legvilágosabban fejezte ki, akár tudományos munkában, akár hivatalos iratban. Ez azonban nem volt elég: tömör stílusa egyúttal szép, sokszor költői volt. Ki hinné, hogy egy oly prózai tárgyú mű, mint az Udvari Levéltár új épületének és berendezésének szakszerű leírása Wintertől, —- amelyet már említettem — a maga remekül megírt bevezetésével a szó szoros értelmében csaknem elragadta boldog emlékű Thallóczynkat, akinek derülten reális életfelfogását pedig poétikus érzések nem igen zavarták. Winter remek tollát a kormányok nem egyszer igénybe is vették államiratok szerkesztésénél. Amily lelkiismeretes és alapos tudós és hivatalnok volt Winter, éppoly kitűnő volt benne az ember is. A becsületes-, ség, tisztesség mintaképe; jóakaró, szíves, előzékeny s egy szóval az igaz, a benső lelkileg való gentleman. A szép tulajdonságok benne mint kartársban s mint igazgatóban csorbítatlanul érvényesültek. Én, aki évek hosszú során át dolgoztam mellette és vele, s tizenkét éven át voltam helyettese, csak hálával és szeretettel tudok visszagondolni rá. Csupán egy hibája volt neki: a túlságos szerénység, mely a nagy világ előtti mimózaszerű elzárkózásban, bátortalanságban is mutatkozott. Finomabb, érzékenyebb lelkek tulajdona ez. Tán ösztönszerű megnyilatkozása annak az érzésnek, mely az ódaköltő „Odi profanum vulgus et arceo"-jában jutott kifejezésre. De nemes és humánus értelemben véve e költői