Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - [m-a]: A Magyar Történelmi Társulat bécsi intézete / 214–218. o.

VEGYES KÖ2EEMÉNYEK 217 Társulat ki akarta használni ezt á körülményt, Már 1920 elején elhatározta, hogy a bécsi rendszeres kutatást meg­indítja, s felhasználva azt az alkalmat, hogy Károlyi Árpád, Szekfű Gyula és Eckhart Ferenc, a bécsi állami és a kamarai levéltárak volt tisztviselői és alapos ismerői Bécsben marad­tak, a fiatalabb kutatókat intézetben, egyesíti, hogy a neve­zettek útbaigazítása mellett elsajátítsák a kiadáshoz szük­séges módszeres munkálkodást. Ez az elhatározás döntő lépést jelent történetírásunkban; ezzel lehetőség nyílt a Magyarország újabbkori történetére vonatkozó források ki­adására, ami viszont jövő történetírásunk körére és mód­szerére fog jótékony befolyást gyakorolni, mivel ezzel az érdeklődés történelmünk utolsó századai és az erre vonat­kozó beható levéltári munkálkodás felé fog fordulni. Az 1920. év nyarán indulták el az első kutatók Bécsbe, hogy a Magyar Történelmi Társulat tervbe vett két nagy kiadvány-sorozatához forrásanyagot gyűjtsenek; továbbá, hogy a Habsburgok bécsi nagy levéltáráról olyan ismertetést készítsenek, amely a magyar kutatót útbaigazítsa abban a tekintetben, mit várhat a levéltár egyes osztályaiban nem­zeti történetünkre vonatkozólag. A kutatók egy ideig a Pazmaneum vendégszeretetét élvezték, majd a volt magyar gárda épületében kapott a Magyar Történelmi Társulat szo­bákat, s itt alakította meg bécsi intézetét, ahol a szobák bebútorozásáról Esterházy Pál herceg és gróf Schönborn Károlyné gondoskodtak. 1920 óta szakadatlanul folyik a munka Bécsben, igaz, hogy szerény keretek között, de annál több önzetlen lelke­sedéssel. Az intézet tagjai és az időnkint ott megszállott szak­férfiak mint vendégek, vagy hosszabb kiküldetés folyamán dolgoznak ott fel egyes kérdéseket, vagy csak rövidebb ideig, régibb kutatásaik kiegészítése céljából kutatnak a bécsi levéltárakban. Két év alatt nagy kiadások anyaga gyűlt össze, melyek közzététele a jelen évben indul meg. Az intézet igazgatására a Magyar Történelmi Társulat Károlyi Árpá­dot kérte fel, ki megbízatásának fiatalabb társai segítségével nagy tudással és atyai jóindulattal tesz eleget. A bécsi levéltári kutatások köre igen kiterjedt- Kimerítő tanulmányok készülnek a Kollonics égisze alatt készült „Einrichtungswerk"-ről, a zsitvatoroki és a szatmári béké­ről, Sándor Lipót és József nádorokról, a nemzetiségi kér­désről, a Battnyány-minisztóriumról, Kossuth emigrációjá­ról, Falk Miksa levelezéséről; kutatásokat végeztek itt a magyarországi barokk-stílű emlékekről; másfelől szorgalma-

Next

/
Thumbnails
Contents