Levéltári Közlemények, 1. (1923)
Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Herzog József: A szepesi kamara levéltárnokának 1622. évi utasítása és a levéltár ugyanazon évből való leltára / 165–179. o.
KISEBB KÖZLEMÉNYEK. A szepesi kamara levéltárnokának 1622. évi utasí« tása és a levéltár ugyanazon évből való leltára. A Bethlen Gábor és II. Ferdinánd első nagy küzdelmét befejező nikolsburgi békekötéssel tudvalevőleg hét vármegye engedtetett át a fejedelemnek, hogy azok élete fogytáig birtokában maradjanak. A békekötés teljesítette a királynak azt a követelését 1 is, hogy nemcsak a pozsonyi, de az átengedett területen fekvő szepesi kamara is a hozzátartozó levéltárral együtt visszabocsáttassék a kezébe. A szepesi kamara levéltárában természetesen sok fontos irat őriztetett, mely az átengedett hét vármegyét érdekelte. Ezért e levéltár használata iránt különösen kellett intézkedni, hogy a fejedelem jogai csorbát ne szenvedjenek. A szükséges rendelkezést a békekötés egyik pontja tartalmazza, mely egykorú magyar fordításban így hangzik: „Annakfelette az szepesy camaranak levél tartó helyét azon eó felsége es fejedelem commissariusy megh látogassak es inventalliak es oly személynek gongiaviselesere bizzak, ky mind eó felségének, s mind az fejedelemnek eskúwessel es hitivei legyen keóteles, es ha wagy eó felségének, vagy penigh az megh nevezet fejedelemnek, az neky engedtetet varmegyéknek szüksége véget, valamire szüksége leszen, ugyan azon conservator levél másaképpen adgia ky hiven." 2 A békekötés e pontja, mely levéltári szempontból a kérdés legszerencsésebb megoldásának tekinthető, mivel általa a levéltár megcsonkítása, az ú. n. szétválasztás elkerültetett, majdnem szószerint bevétetett a békekötés végrehajtá1 0. L. Liber Instr. No. 11. fol. 102. „Sexto, promittet, quod cameras regias tarn Posonieneem, quam Scepusiensem, bonaqucet reditus earundem univereos cum omnibus scriptis, actis, regestraturie, regestis. librisque absque ullo defectu . . . mox et defacto resignet." 2 U. o. Tract. Publ. 4/2.