A polgári kori magyar törvényhatósági közigazgatás. Összeáll. Vörös Károly. Bp. 1956. LOK 81 o. 1 ábra.

II. 1886-1919.

zet, másrészt azonban, a centralizációs törekvéseknek megfelelően, a szervezet főleg alsó és középfokon nem rendelkezett a kellő önállósággal. Látható következménye lett ennek «az alakiságokkal telt rendszertelen és ennélfogva egyfelől az ügymenetet megbénító, másfelöl a hatóságokat munkával tulhalmozó* ügyvitel. Az ügyvitel ilyen *formalitásokban. huza-vonákban. komplikációkban és túlterheltségben* szenvedő volta azonban jórészben csak tünet volt: tünete annak, hogy maga a szervezet is túlságosan bonyolult és igy már nehezen lehet megállapítani, az egyes konkrét ügyben eljárni illetékes hatóságot is. Mint az egykorú szakemberek megállapították «közigazgatási törvényeink a hatáskörök megállapítása tekintetében nem egyszer hézagosak, és bizonytalanok. Gyakori eset. hogy csak két-három törvény egybevetésének segítségével lehet megállapítani bizonyos ügyekre nézve az eljáró forumokat. Megesik azonban, hogy ez az eszköz sem vezet célhoz, s a gyakorlattól kell tanácsot kérnünk, vagy az egyéni kombinációt vennünk segítségül. A gyakorlat azonban sokszor ingadozó s az egyéni felfogás önkényes: csak természetes tehát, ha az eredmény, mely ezen az uton elérhető, nem egyszer ingatag és megbízhatatlan. ^ Nem tagadható továbbá, hogy közigazgatási törvényeink egy részének készítésénél nem voltak kellő figyelemmel közigazgatási fórumrendszerünk összhangzatos fejlesztésére, hanem a fórumokat az egyes esetekben az egészre való tekintet nélkül, majdnem ötletszerűen állapították meg. Ennek eredményeképp egész közigazgatási forum-rendszerünk tervszerűség és következetesség dolgában sok kívánnivalót hagy hátra. Megtörténik, hogy teljesen rokontermészetű ügyekre nézve különböző főrumok illetékesek az eljárásra vagy hogy azon fórumok száma, amelyek egy--egy ügyre nézve meg vannak állapítva, egyáltalában nem áll arányban az ügyek belső fontosságával.* A kormányzat e növekvő zür-zavar és a közigazgatással kapcsolatban egyre inkább felmerülő elégedetlenség láttára a XX. század elején nagy garral hozzá is látott a közigazgatás egyszerűsítéséhez. Sokra azonban nem mentek, mivel a baj gyökeréig nem mertek, de nem is akartak lenyúlni. A közigazgatási szervezet bonyolult volta, a fellebbezési lehetőségek zavarossága és tisztázatlansága végeredményben az uralkodóosztály számára jelentett előnyöket a jogukat kereső egyszerű emberekkel szemben. A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló 4901:20. tc. igy csupán két vonalon intézkedett. Egyrészt a fellebbviteli íórumokat igyekezett tisztázni, megállapítva, hogy (közigazgatási ügyekben a harmadfokú határozat ellen íellebbvitélnek helyé nincs*, valamint, hogy faz elsőfokúval érdemben egybehangzó másodfokú határozat ellen fellebbezésnek rendszerint nincs helye*. (Ugyanakkor - fából vaskarika módszerrel - lehetővé tette, hogy valaki, neki meg nem felelő döntés esetén «felülvizsgálati kérelemmel* élve az egész eljárást mégegyszer végigcsináltathassa.) A törvény ezen kivül szabályozta az eljárni illetékes íórumokat is - de csak a rendőri büntetőbíráskodásban. A törvény nyomán szabályozták emellett az ügyvitel technikai részét is: ekkor láttak napvilágot a különféle (járási, megyei, községi, árvaszéki, közigazgatási bizottsági), alapvonalaikban egészen a felszabadulásig érvényben volt ügyviteli szabályzatok. A világosan meglátott hiányosságok gyökeres kiküszöbölésére azonban a törvétfy megalkotói már nem mertek.de nem is merhettek vállalkozni. Amellett, hogy - mint láttuk - a zűrzavar fenntartása bizonyos fokig hasznos volt számukra, féltek attól is. hogy a gyökeres reform - mint a törvény magyarázata írja - «a már amugyis több átalakuláson átesett közigazgatási gépezet működését annyira megzavarta volna, hogy egyszerűsítés helyett bonyodalom állott volna elő.* Az erőszakszervezet működésének bármilyen - még átmeneti - megzavarodását is az uraikodóosztály már nem engedhette meg magának. A közigazgatás egyszerűsítése igy lényegében csupán annyit jelentett, hogy szabadabb kezet biztosított az alsó és középfokú szerveknek, köztük a törvényhatóságoknak is, éppen azokkal a rétegekkel szemben, melyeknek - nem utolsó sorban anyagi okokból is - nem volt módjuk és lehetőségük arra, hogy a felülvizsgálati kérelem útjához folyamodjanak. Ugyanigy a rendőri büntetőbíráskodás egységes szabályozása is éppen a legszegényebb rétegekkel szemben tette hathatósabbá az erőszakszervezet munkáját. A törvényhatóságok viszonylatában azonban a közigazgatás egyszerűsítését és az ezzel járó kétségtelen decentralizációt éppen nem lehet a centralizáció általános folyamatában való megállásnak tekinteni. A törvényhatóság hatásköre csupán a tömegek rovására, a kormányzat számára nem veszélyes módon, azon a fokon bővült, ahol a vidéki törvényhatósági bizottsági tag: középbirtokos, kulák vagy kereskedő mélységesen egyetértett a kormányzat nagybirtokosaival és nagytőkéseivel: a burzsoá-földbirtokos rendszer további fenntartásában. Lényeges országos politikai és anyagi kérdésekben a közigazgatás erőteljesebb központosítása korántsem ' . : . ...... 33,