Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Varga Endre (1901-1973)
baja, vagy sem? Érzékeny, sőt túlérzékeny lélek volt. Ezért vigyázott nagyon arra, hogy mindenkinek megadja a neki járó tiszteletet és megbecsülést. Ezt azonban magával szemben is elvárta másoktól. S ha nem kapta meg, az nagyon letörte. A tiszteledenség, neveletienség, fölényeskedés és modortalanság, jutott légyen ez kifejezésre bárminő formában is, végtelenül bántotta. Érzékenységénél csak túlzott lelkiismeretessége volt nagyobb. Szüntelenül küzdött a határidőkkel, mert számára a minőség mindeneknél előbbre való volt. Életét a munka töltötte ki. Ela valamit vállalt, azt még egészsége rovására is teljesíteni igyekezett. Ahogy nem nézte, barátai védelmében mi baj érheü, úgy magát nem kímélő odaadással teljesítette mindenkor kötelességeit is. Már nagyon-nagyon beteg volt, amikor még bejárt kedves munkahelyére, az Országos Levéltárba s hanyaüó erejének végső megfeszítésével emelgette a fasciculusokat, hogy a Curia történetéről írt kötetét újabb adatok feltárásával tökéletesítse. Van valami jelképes abban, hogy az, aki egy életen át prolongálgatta készülő művei terminusát, halála után több munkával is gazdagítja majd történettudományunkat. A hosszú öregkor tele, ahogy Horváth János mondja, könnyen behavazza, elfeledteti a férfikor buzgó munkásságát. Varga Endre őszének szép termése tevékeny életének emlékét sokáig fenntartja. Gyermek- és ifjúkoráról ritkán beszélt; ha szólt is, valami lehangoltság csengett ki szavaiból. A szülői ház melegének, fényének hiánya egész életére rányomta bélyegét. Innen lehetett, hogy nagyon sokra értékelte a barátságot. S ha abban csalódott, megkeseredetten és alig engesztelhetően őrizte lelkében a fájdalmat. Sokat csalódott életében. Utolsó éveit a halálos kór okozta testi szenvedések keserítették meg. Végül is azonban kegyes volt hozzá a sors. Haláltusa nélkül, csendesen aludt el örökre. A halál az élet tükrében szép, jó és igaz. Varga Endre csendes halála is szépnek, jónak és igaznak tűnik sivár ifjúsága, csalódásokban gazdag, hajszolt munkában eltelt élete múltán és utolsó évei gyötrő szenvedéseinek árnyékában. Komjáthy Miklós LK, 1973. 3. sz. 189-191. p. m Ш Varga Endre annak a levéltáros-nemzedéknek életében lépett az Országos Levéltár szolgálatába, amely nemzedék még az Országos Levéltár újjászervezőjétől, Pauler Gyulától s a századforduló nagy levéltárosaitól tanult. Távozásával kortársai s a fiatalabb nemzedék elől a magyar történelem nagy korszakfordulójának jellegzetes alakja tűnik el. Csánki Dezső volt első főnöke, s mint Ember Győző helyettese fejezte be hivatali pályafutását. Budapesten, az akkor még nem a fővároshoz tartozó Kispesten született 1901. március 23-án. Budapesten tanult, Budapesten, az Országos Levéltárban szolgált 1925. december 19-én kelt kinevezésétől 1964. július 31-i nyugalomba vonulásáig. Budapesten is halt meg 1973. október 29-én. Nem csoda, hogyha, bár ősei Erdélyből s a Nagy Magyar Alföldről származtak, igazában otthon - amint félig tréfásan, félig komolyan szokta volt mondani - csak a pesti aszfalton érezte magát. Édesapja, dr.Varga Bálint, a Budapesti Református Gimnázium tanára volt, ahol Endre fia is végezte középiskolai tanulmányait. Érettségi után, mint az Eötvös Kollégium tagja, a budapesti egyetemen történelemből és földrajzból hallgatott előadásokat. 1924-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett (később, 1929-ben az Országos Levéltár tisztviselőjeként középiskolai tanár oklevelet is). Közben két félévig jogi stúdiumokat is folytatott. Ekkor már levéltárosnak készült s úgy gondolta,hogy választott hivatásában jogi ismeretekre is szüksége lesz. 1924 júniusában a Magyar Történelmi Társulat a bécsi Magyar Történetkutató Intézetbe küldte, hogy a páratlan értékű Fontes Historiae Hungaricae Aevi Recentioris kiadvány számára adatokat gyűjtsön a magyar reformkorra s a szabadságharcot követő elnyomás korára vonatkozóan. 1925 karácsonyáig maradt az ősi csá389
