Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
NEKROLÓGOK - Balogh István (1912-2007)
Ám a második világháború - annyi más kortársához hasonlóan - Balogh István pályáját is megtörte. 1944 októberéig, amíg végleg hazatérhetett a katonai szolgálatból Debrecenbe, több mint 25 hónapot töltött hosszabb-rövidebb szakaszokban, egyenruhában, amelynek során a felvidéki és erdélyi bevonulásokban vett részt. Miután visszatért szülővárosába, az újjáépítésre váró ország új utakat ígérő politikája őt is magával sodorta. Származása, neveltetése teljes természetességgel indokolta, hogy a parasztság képviseletében lépjen politikai pályára, nem véleüen, hogy az akkor épp a városban tartózkodó Erdei Ferenccel együtt szerkesztette az év végén a Nemzeti Parasztpárt programját, annak középpontjában a földreformmal. Abban azonban, hogy egészen fiatalon, 33 évesen főispán lett belőle, jelentős szerepet játszott Veres Péter személyes rábeszélése. Előbb Szatmár-Bereg, majd 1947-ben Hajdú megye, ezzel párhuzamosan pedig Debrecen város főispánja lett a Nemzeti Parasztpárt „színeiben”. E posztokat csak igen rövid ideig töltötte be. Tisztességével, kálvinista hitvallásával az új utakra tévedő magyar politika vállalhatatlan és összeegyeztethetetlen volt. 1948-ban saját maga kérte felmentését Rajk László belügyminisztertől, akinek hivatali utódja, Kádár János írta végül alá azt. Balogh István ezzel lényegében egyszer és mindenkorra visszavonult az aktív politizálástól. Jellemző az akkori időkre, hogy az ex főispán egy rövid ideig állandó munka nélkül kényszerült maga és családja megélhetését biztosítani. Hamarosan azonban visszatérhetett természetes közegébe, korábbi munkahelyére, a Déri Múzeumba. Erre 1949-ben került sor, ekkor nevezték ki az intézmény múzeumi tisztviselőjévé, majd egy évvel ezt követően, 1950-ben a Déri Múzeum igazgatói tisztével bízta meg ideiglenesen a város polgármestere (miután az előző igazgató nyugdíjba vonult), amit aztán több mint fél évtizeden át viselt. A forradalom éve, 1956, majd az ezt követő megtorlások az ő életében is fordulópontot jelentettek, igaz másképp, mint számos kortársának. Balogh István sokakkal ellentétben nem volt elhivatott forradalmár, nem kergetett illúziókat, 1956 őszén nem próbált meg tevékenyen bekapcsolódni az eseményekbe. Szakmájának élt ekkor is: a Hortobágy pusztáit járta egy néprajzi kutatóút keretében, az ottani pásztorkodás múltját és jelenét tanulmányozva. Ám november elején egy éjszakára szállást adott néhány embernek a múzeum épületében- eleinte ez a cselekedete lett az alapja annak, hogy megpróbálják őt lehetetlenné tenni. Bár ez a törekvés kudarcot vallott, újabb és újabb vádpontok fogalmazódtak meg vele szemben, és mind nyilvánvalóbbá vált a háttérben meghúzódó koncepció. A fojtogató légkörben végül Balogh István maga kezdeményezett önmaga ellen fegyelmi vizsgálatot. Ennek szomorú végeredménye az lett, hogy 1957-re elmozdították múzeumvezetői tisztségéből, sőt Debrecenből is. Az ellene felhozott közhelyes vád, amelyet az elbocsátásáról hírt adó miniszteri leirat is tartalmazott, miszerint nem tanúsított forradalmi és kommunista éberséget, érezhetően költött kifogás volt. Saját maga úgy vélekedett, hogy eltávolítására az 1956. évi forradalmat követő légkörben leginkább a Nemzeti Parasztpárthoz erősen kötődő múltja, egykori főispánsága miatt került sor, a pontos okot azonban vélhetően soha nem tudjuk már meg. Ami tény, hogy el kellett hagynia a múltjában és jelenében általa oly annyira ismert és szeretett városát. így került ebben az évben a Nyírségbe, közelebbről Nyíregyházára: ez a város fogadta be őt, munkát kínálva neki. A szabolcsi megyeszékhelyen Balogh István előbb- még 1957-ben - a megyei Jósa András Múzeum muzeológusa lett és itt dolgozott egészen 1963-ig: érdeklődése ekkor fordult mindinkább a Nyírség irányába, ami által kétségkívül igen sokat nyert a térség tudományossága. Balogh István Nyíregyházán második otthonára lelt. 1963-ban aztán, túl ötvenedik életévén, e városban pályája újabb fordulatot vett. Immár 25
