Vámos György: A Magyar Rádió archívumának hányattatásai. LSZ 62. (2012) 1.
Vámos György A műsor-lebonyolítás dokumentációs csoportja, az írott dokumentumokkal foglalkozó csoport és a sajtóarchiVum összevonásával 1964. március 31-én jött létre a Dokumentációs Osztály három részleggel: történelmi, aktuális politikai és kulturális dokumentáció. A zenei felvételek nagy száma indokolta az elkülönülést. Létrejött a hangtár (akkorra már szalagtár) melletti, két eltérő jellegű — zenei és prózai - dokumentációs részleg önálló feladatköre. A könyvtár továbbra is az irodalmi osztály kebelében működött, a sajtóarchívum rövidesen a politikai szerkesztőséghez került, és a kottatár a zenei főszerkesztőség része volt. A hetvenes években a műsor-lebonyolítást és az összetartozó feladatú dokumentációs részlegek többségét Műsorlebonyolítási, a kilencvenes évekre Dokumentációs Igazgatóság néven ismét összevonták. De nagyon előre ugrottunk... A hatvanas években alakították ki a hangfelvételek rendezésének elveit, lényegében máig ható érvénnyel. A korábban is vezetett kartonokra épített katalógus szerkezete a politikai, kulturális és egyéb főcsoportokat különböztetett meg. A politikai események fajtái és előadói, témái szerint készített kartonok között utalók segítették az eligazodást. Az irodalmi és a zenei alkotásokat műfajok, szerzők és előadók szerint tartották nyilván. A felvételek többségét kitevő zenei felvételek között megkülönböztették a néprajzi értékűeket, a visszaemlékezéseket és a nyilatkozatokat. Kartonokra írták a sportközvetítések adatait, a rádiójátékokban nélkülözhetetlen zaj felvételeket. Ez a bonyolult rendszer — érhetően — hosszú ideig épült fel, és logikusan igényelte egy idő után a számítástechnika terjedő eszközeit. Még 1961-ben javasolták, hogy alakítsanak ki egy olyan nyilvántartást, kartonrendszert, amely egy-egy témakörben minden rendelkezésre álló hangzó, írott és sajtóanyag adatait tartalmazza.1 8 Egy másik, szintén 1961 őszén benyújtott javaslat szerint „minden eddigi munka nem jelent többet, mint egy komoly, valóban hangdokumentációnak nevelhető rendszer alapjainak lefektetését."1 9 Ameddig a digitális technológia nem tette lehetővé (az ezredforduló idején) valamennyi elhangzott műsor megőrzését, elsőként a szerkesztőjének, majd a dokumentátornak kellett eldönteni, hogy mit kell, mit érdemes megőrizni. Nyilvánvaló, hogy nincs abszolút mérce, az érték fogalma koronként változik, a dilemma megoldhatatlan. A kilencvenes évek végéig mégis szelektálni kellett. Az pedig soha nem történhetett ellentmondások, viták nélkül. Már 1961-ban látszott: „semmi nem gátolta meg hogy egy-egy munkatárs gyakran igen szubjektív megítélésének érvényesülését. Konkrét példaként említjük meg hogy amelyik riporter például szemfüles volt, az dokumentáltatta a maga sokszor kevésbé értékes anyagát, míg azpk, akik nem tudtak erről a lehetőségről, az évek folyamán sokszor valóban értékes riportokat vagy felvételeket is letöröltettek. De nem sokban különbözött a helyzet a teljes műsoranyagoknál sem. Dokumentáltattak közepes értékű anyagokat, az osztályok évek folyamán változó munkatársai pedig letöröltettek jó néhány, esetleg dokumentációs értéketjelentőfelvételt."2 0 Két nagy problémával kellett megküzdeni: az egyik az, hogy a feldolgozással foglalkozók nem ismerhették pontosan sem az anyagok tartalmát, sem az abban közreműködők nevét. Ehhez mindent meg kellett volna hallgatniuk, ami pedig fizikailag lehetetlen. Már akkoriban is napi 40-45 órányi volt a két, később három program együttes időtartama, és évről évre több és több lett. Noha túlnyomórészt zenét sugároztak, a dokumentátorok a műsorok meghallgatásához így sem voltak elegen. A kísérő, írott dokumentumok hiányosak voltak, a műsorváltozások miatt nem is mindig pontosak. A másik gond az, hogy a legértékesebb műsorokat nem engedték a szalagtárból kiemelni, mert azokat rendszeresen megismételték. Bevezették a hangfelvételi megrendelő lap használatát, elvileg azon a felvétel valamennyi fontos adatát fel kellett tüntetni. Persze a szerkesztők gyakran siettek, nem törődtek az adminisztrációval, feleslegesnek és te-18 MOL XXVl-A-8-a 113. d. Javaslat a Magyar Rádió Dokumentációs Osztályának felállítására. 1961. december 6. Aláíró: Havas Zsuzsa és Szabó Kálmán. " MOL XXVl-A-8-a 113. d. Javaslat a hangdokumentáció továbbfejlesztéséről, 1961. november 27. Készítette: Elnökségi Bizottság, Műsor-lebonyolítási Osztály. 20 Uo. 32
