Vámos György: A Magyar Rádió archívumának hányattatásai. LSZ 62. (2012) 1.
Vámos György tak, szigorúan ellenőrizték a hozzáférést. A szerkesztők szabad felhasználására rendelkezésre álló anyagoknak nem volt ekkora becsületük. Ha igaz a rádiós legenda, egyszer késett a szállítás, nem volt elég nyersanyag, magnószalag a munkához. A rádió akkori vezetője bement a tároló helyiségbe, körülnézett, majd karjával végigmutatott néhány polcsoron: „Azokat azonnal töröljék le!" — s anélkül, hogy érdekelte volna, mit tartalmaznak a felvételek, elment. A történelem iróniája, hogy a hidegháború, illetve annak egyik „frontszakasza", az éterben folytatott propaganda-csatározás mentett meg sok rádiótörténeti emléket. A rádiófigyelő szolgálatok mindkét oldalon szorgalmasan meghallgatták és leírták az „ellenséges" rádióállomások műsorait, ily módon is elősegítették a szerkesztőségek és a politikusok tájékozódását. Furcsa, de sok-sok élőben elhangzott vagy letörölt budapesti rádióműsorról azért maradt meg ismeretünk, mert a Szabad Európa Rádióban 1951-től minden nap készült róluk leirat és összefoglaló. A magyar monitoring dossziéit a kilencvenes évek elejéig a müncheni rádióház padlásán tárolták, majd amikor a rádió magyar részlegét megszüntették, Soros György mindet megvásárolta a Nyílt Társadalom Alapítvány részére. Neki köszönhető, hogy ma Budapesten sok, régen megsemmisített műsor leírt szövege hozzáférhető. A rádiófigyelők által leírt orosz nyelvű műsorleiratok nem voltak ilyen szerencsések: zúzdában végezték, mert valamire kellett a hely a padláson. A SZER műsorairól is kevesebbet tudhatnánk, ha az MTI archivált — bizalmas - tájékoztatóiból kimaradtak volna a nyugati rádiók kommentárjai, hírei. A müncheni szerkesztőség néhány munkatársa meglepetéssel vette tudomásul, hogy a Magyar Rádió 1961-ben és 1962-ben számos műsorát hangszalagra vette, és azóta is őrzi számos műsorukat, bennük XXIII. János pápa szavait, Kennedy elnök berlini beszédének részletét vagy az Eichmann-per töredékét. Volt, hogy a szerencse, jobban mondva a szerkesztő hanyagsága révén nem elveszett a felvétel, hanem megmaradt. Padisák Mihály 1956 novemberéről írta meg a következő epizódot: „Akkor már '78-as fordulatú nagy szalagokra vették az adásokat, volt szalagtár is, ahol nyilvántartották, őrizték őket. Am az éppen munkához kellő kis riportrészletek, betétek általában — igaz szabálytalanul — a szerkesztők szekrényeiben, fiókjaiban időztek. Veszem elő a kis, néhány perces betéteket. S akkor, saját anyagaim között egy idegen szalag. A sportrovaté. A sportosok szerkesztőjétől, Roska Miklóstól kértem kölcsön még október elején, amikor az egy órás olimpiai előkészítő nagyműsort csináltam. S kellettek a fociközvetítések is. így került hoznám az a szalag melyen az egykori londoni 6:3-as diadalt közvetítette Szepesi. Már régen vissza kellett volna adnom, de megfeledkeztem róla. Itt van a fiókomban. [...] Viszont a Sportrovat szobái az utcai fronton voltak. Pont ott, ahol rárogyott a fölötte lévő emelet. Ott alighanem minden tönkrement." így maradtak ránk Szepesi György hangján a 6:3 góljai...14 A hangfelvételek tömeges megőrzése a szalagos magnetofonok bevezetésével vált lehetővé, de - elsősorban anyagi okok miatt — a teljesség soha nem volt megközelíthető. (Egyébként a világ leggazdagabb országaiban se őriztek meg minden felvételt, a digitális technológia elterjedéséig válogattak a műsorok között.) Nem is gondolta senki, hog}' minden riportnak, előadásnak később értéke lehet. Különben is: a legtöbb előadás, kommentár, jegyzet, sőt gyakran a riport is felolvasás volt, tehát rendelkezésre állt a kézirata. A szalagos magnótechnika bevezetésétől az ezredfordulóig tartott a meg-megújuló vita arról, hogy az aktuális, de a kiemelt vagy protokolláris események (pl. pártkongresszusok) körébe nem tartozó felvételek közül mit, és mennyi ideig kell megőrizni. A már idézett 1958-as jelentés erre is kitért: az érvényes szabály alapján a tartalékolandónak nem jelölt felvételeket a szalagtár két hét után törölte. Ha valamennyi aktuális riport felvételt megőriztek volna, 3000 új tekercsre, az egész Rádió teljes évi szalagigényének megduplázására lett volna szükség. A hangfelvételek között elsőséget élveztek a művészi produkciók, hiszen azok mindegyike megismételhetetlen alkotás, műkincs. Ezekből kezdték kialakítani 1954-ben Aranyalap" elnevezéssel a soha meg nem semmisíthető felvételek gyűjteményét. A minta - ebben is — szovjet megoldás volt. A Magyar Rádióhivatal (akkor ez volt a Rádió elnevezése) Külügyi Osztálya 14 PADISÁK, 2010. 51. 30
