Vámos György: A Magyar Rádió archívumának hányattatásai. LSZ 62. (2012) 1.

Vámos György megsemmisülés határán álló - alkotások akkor válhatnak az audiovizuális vagyon részévé és az utókor számára elérhetővé, ha azok a kor technikai adottságainak megfelelően digitalizálásra kerülnek.'''' Miért is? Hiszen a jelentés azt is megállapítja, hogy a „hatályos jogszabályi háttér [...] nem szabályozta egységesen a nemzeti örökség részét képező audiovizuális értékek megőrzését, nyilvántartását és nincs meg a jogszabályok közötti összhang." Továbbá arra is figyelmeztet, hogy az archívummal rendelkező társaságok kötelesek ugyan a tevékenységük során birtokukba került kulturális értékek és történelmi jelentőségű dokumentumok tartós megőrzéséről és védelméről gondoskodni, azokat szakszerűen tárolni, gondozni és az azokhoz való hozzáférhetőséget biztosítani, ám „a feladat ellátásának sem technikai, sem anyagi feltételei nem állnak rendelkezésre." Ami azt illeti, a rádióarchívumban ennél jobb volt a helyzet: a személyi és szakismereti feltételek - ha korlátozottan is - rendelkezésre álltak, és a megjelölt összegnek mindössze ezrelékéért sikerült megindítani a Kossuth rádió műsorainak folyamatos, digitális rögzítését. A Számvevőszék javasolta a kormánynak, hogy „kezdeményezne a jogszabályok közötti átfedések és fogalmi pontatlanságok megszüntetését; intézkedjen az audiovizuális archívumokban őrzött kulturális vagyon átfogó jelméréséről és egységes nyilvántartási rendszerének kialakításáról'." Nem kell meglepődni, ezekből semmi nem valósult meg. Még a hangörökség viszonylag egyszerű módszerekkel végezhető áttekintésére tett javaslat is elbukott a minisztérium útvesztőjében. Most itt a legutóbbi fordulat: az újabb átszervezés. Tulajdonosváltás? Ahogy vesszük... A rádióarchívum eddig is köztulajdon volt, s végső soron most is az. Csakhogy a rendelkezési jog mindeddig elsősorban az ilyen-olyan elnevezésű, szervezetű, irányítású, de lényegében változatlan feladatú intézményé volt. Most az a furcsa helyzet tapasztalható, hogy a név megmaradt ugyan, de a valóságban csak az intézmény egyeden részlege, a műsorszerkesztőség létezik. Az archívum egy másik szervezet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap egyik részlege. Talán egybeolvasztja az MTI, a két tévé és a rádió archívumait, talán nem, ez még nem derült ki. Szabályozás még nincs. A törvény (2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról) úgy rendelkezik, hogy a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket az Alap gyakorolja (100.§ (1.)); deklarálja, hogy az archívum országos gyűjtőkörű közgyűjtemény (100. § (3)) és a legfontosabb: (4) archiválás és az Archívum megőrzésének, kezelésének, felhasználásának részletes szabályait az Alap vezérigazgatója a Médiatanács egyetértésével, szabályzatban állapítja meg" Ezen túl még annyit lehet tudni, hogy: a 136. § (1) szerint az Alap feladata az Archívum gondos kezelése és gyarapítása, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb tevékenységek támogatása, illetve elvégzése. Ez a konstrukció nagyon hasonlít ahhoz, amit a francia közszolgálatban kb. harminc éve létrehoztak. A szabályozó elvek és módszerek kialakítását az Alap elnöke nyilván nagy tapasztalatú szakértőkre bízza, akik jól ismerik az eddigi sikerek és kudarcok eredetét. Olyan szakemberekből állítja össze az archívum vezetőségét, akik nem fognak az elődökéhez hasonló meggondoladanságokat elkövetni, a helyhiányt nem selejtezéssel gondolják csökkenteni, a digitalizálást nem végcélnak tekintik, hanem hasznos, gyakorlatias megoldásnak, nem kívánják homogenizálni az adatstruktúrákat, hanem érvényesítik a sajátosságokat. Reménykedünk. Mert az elmúlt évtizedek itt felsorakoztatott tapasztalatai alapján nincs jó előérzetünk... A felvázolt történetből talán kiderül, hogy a rádióarchívum fizikai valóságában, szervezetileg, anyagilag, művészileg és politikailag mennyire érzékeny intézmény. A társadalmi emlékezet húszadik századi szakaszának pótolhatadan hordozója. Alig egy évtized, és száz éves lesz a mai határai között élő Magyarország. A nemzeti identitás csorbulna, ha a hangörökségünk sérülne. 38