Kocsis Piroska: A Magyar Országos Levéltár 200 éves jubileumának megünneplése 1956-ban. Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. 61-83.
Kocsis Piroska tes tanulmányozására". A fontos azonban az volt, amit összkép formájában magukkal vittek az emberek a látogatás után, s ez természetesen előképzettség és világnézet szerint, minden látogatónál más és más volt. Ezt bizonyították azok a vendégkönyvbe írt bejegyzések, melyekből néhány gondolatot idézünk. Voltak, akik újdonságként értékelték a kiállítást („Soha nem látott szép és értékes anyagot nézhettem meg", „Már régen vártunk olyan levéltári kiállítást, ami a nagyközönségnek szól", „Hosszú évtizedeken keresztül abban a téves hitben voltam, hogy a levéltári anyagok titkosak"), mások a felismerés örömével nézegették az iratokat („Jólesett a régen ismert dokumentumokkal eredetiben is találkozni."). Egyesek a magyar történelem forrásait keresték és találták meg a kiállításon („Az eredeti okmányok alapján megelevenedik az egész magyar történelem"), másokat a kiállított iratok további olvasásra, elmélyedésre késztettek („A Kossuth-levelek és kéziratok legtöbbje csak részleteket tartalmaz, holott feltétlenül érdekes lehet a folytatása is." „Nagyon helyesnek találtam volna — írta másvalaki —, ha az érdekes iratoknak nemcsak az egyik felét olvashattam volna el.") Többen javasolták, hogy a kiállítás alakuljon állandóvá, illetve, hogy az Országos Levéltár, jubileumra való tekintet nélkül, minden évben rendezzen újabb kiállítást. A kiállítás 1945 után a levéltár első nagyobb szabású önálló kiállítása volt. A két termet (mintegy 30-35 vitrint és tárlót) megtöltő kiállítás kétfő témája: a magyar írásbeliség és a magyar levéltárügy (ennek keretében az Országos Levéltár) története volt. A végleges tematika összeállítását sok vita előzte meg. A levéltárügy illusztrálása nem jelentett különösebb problémát. Többen azon a véleményen voltak, hog} 1 „az írásbeliség fejlődését helyesebb lett volna a történeti fejlődést dokumentáló iratok kísérőjelenségeként ábrázolni, s nem megfordítva". Az írásbeliség fejlődése, mint kiállítási téma kevésbé alkalmas arra, hogy az Országos Levéltár gazdagságát jubileumi kiállítás keretében visszatükrözze. A tárgyalások végeredménye az lett, hogy keretnek megmaradt ugyan az írásbeliség fejlődése, amit a magyar történelem nevezetes dokumentumai jelenítettek meg, ezt a gondolatmenetet azonban nem lehetett következetesen végigvezetni. A látogatók nem érezték ennek hiányát, hanem a kiállításon elsősorban történeti forrásokat, emlékeket kerestek, illetve ismertek fel.86 A kiállítás három nag}' tematikus egységre tagolódott. A földszinten elhelyezett kiállítás tíz tárlóban ízelítőt adott a Magyar Országos Levéltár kincseiből. Itt helyezték el a „Kazinczysarok" emlékeit is. Az I. emeleti termet három részre osztották. Az első és legnagyobb a magyar írásbeliség történetét mutatta be Hogy születik a történeti forrásanyag? címmel, a második A magyar levéltárak története a^Arpád-kortól 1944-ig, míg a harmadik a Magyar levéltárügy a felszabadulás után címet viselte, és az egységes magyar levéltári szervezet 1945 utáni megteremtésének folyamatát tárta a nyilvánosság elé. A földszinti teremben helyezték el a magyar levéltártörténet néhány kiváló alakjának képmását, akik vagy maguk is levéltárosok voltak, vagy érdemeket szereztek a magyar levéltár szakmai fejlesztése körül. így Rákóczi kancelláriai igazgatójának, Ráday Pálnak8 7 Mányoki Ádám festette portréját, a levéltár alapítása körül érdemeket szerzett Batthyány Lajos8 8 nádor 86 IVÄNYI, 1956a. 840. 87 Ráday Pál (1677-1733), 11. Rákóczi Ferenc kancellárja, könyvtáralapító, ő vetette meg a híres Rádav-könyvtár alapját. 88 Batthyány Lajos (1696-1765), magyar főnemes, kancellár, az utolsó nemzeti nádor. 75
