Haraszti Viktor: A csődtörvény 20 éve - levéltári szemszögből. LSZ 61. (2011) 1.
A csődtörvény hús% éve — levéltári s m s %ögb ő l biztosítani. A minden felszámolási/végelszámolási esetben egyedileg kiadandó írásbeli nyilatkozatok elkészítése még formalevelek esetében is komoly humánerőforrás-igényt feltételez és a postaköltség is irreálisan magas lenne (míg a BFL esetében több, mint 10 000 bejelentés érkezik évente, addig országosan, havi szinten 7-9 000 körül van az indított felszámolások, végelszámolások száma) és figyelembe kell venni azt is, hogy egyes levéltárak évek óta krónikus helyhiánnyal küzdenek. Amennyiben a felszámolás/végelszámolás lezárása a levéltári elhelyezés függvénye lenne, akkor annak feltételeit meg kell teremteni. A korábban a BFL gyakorlatában is jelentkező maradandó értékű iratok külső tárolásához történő kényszerű hozzájárulás következményeit nyögjük ma is, ez az út nem járható. Azaz a levéltárak minden esetben kötelező nyilatkozattétele nem vállalható fel. Ugyanakkor a jelenlegi gyakorlat teljes mértékben nélkülözi az iratok megnyugtató elhelyezésének figyelembe vételét. A felszámolási/végelszámolási eljárásokat lezáró végzések sok esetben egyáltalán nem tartalmazzák az 53. § rendelkezési megvalósulásának vizsgálatát, illetve ha mégis, akkor a bíróság megelégszik azzal, hogy elfogadja a felszámoló/végelszámoló nyilatkozatát az iratok elhelyezésével kapcsolatban. Évtizedes gyakorlatomban nem fordult elő olyan eset, hogy a bíróság felszámolási/végelszámolási eljárást ne zárt volna le az iratok megnyugtató elhelyezésének hiányában. Ez súlyos gond, mivel a cégnyilvántartásból törölt gazdálkodó szerv jogi személyiségét elveszti, vele szemben követelést érvényesíteni nem lehet. A felszámolóval/végelszámolóval szemben elvben igen, gyakorlati megvalósítása a már ismertetett példák alapján is erősen kétséges. A BFL tucatnyi alkalommal kérte a felszámolást elrendelő bíróság beavatkozását, ezek a megkeresések azonban vajmi csekély eredményt hoztak. A Cstv. 57. §-a rendelkezik a felszámolással kapcsolatos költségekről. Az „adós iratanyagának rendezésével, elhelyezésével és őrzésével kapcsolatos költségek" a sorban jelenleg hátul állnak, így a forráshiányos felszámolások esetében az iratokkal kapcsolatos költségekre nem vagy csak csekély mértékben marad forrás. A helyzet megoldására három lehetőség merült fel: 1. Az iratanyag rendezésével, elhelyezésével és őrzésével kapcsolatos költségek előbbre sorolása, ez tűnik a leginkább reálisnak, és javaslatban is ezt kellene megfogalmazni. 2. A felszámolók részére kötelező alap képzése, melyekből a forráshiányos felszámolások esetében az igazolt iratrendezési, elhelyezési költségek lehívhatóak lennének — ez lenne a legbiztosabb megoldás, mivel a közös alapból vélhetően megfontolt kifizetések történnének. Kérdés, hogy a felszámolók ebben partnerek lennének-e? 3. Állami forrás bevonása — ez utóbbit szinte lehetedennek látom, mivel teljes egészében piaci szereplőkről van szó, egyrészt a felszámolt cég, másrészt a felszámoló, így az állami felelősség kérdése nem állhat fenn. Más követelésekért is joggal kérhetne a hitelező állami felelősségvállalást. A költségek meghatározásánál, a költségvállalásnál fennálló probléma, hog}' iratőrzésekre fordítható kiadásokra semmilyen szabályozott normatíva nincs. Adott esetben dönthet a legalacsonyabb ár, még akkor is, ha a minimális szakmai követelményeket sem biztosítja az iratőrző vállalkozó. Ha a felszámoló „érdekelt" az iratok adott vállalkozónál történő megőriztetésével, akkor a követelményeket szintúgy nem biztosító vállalkozó magasabb (sőt 31
