Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [16] 1986. 41 p.

Németh Jánosné: A Párttörténeti Intézet forráskiadványairól

kástanács, a pártkongresszus és a tanácskong­resszus üléseinek jegyzőkönyveiből, a Hadse­regparancsnokság hadműveleti naplójából, rendeletekből, röplapokból, magyar és néhány külföldi sajtóanyagból megelevenedik a Ta­nácsköztársaság létrejötte, építőmunkája és harca a belső ellenforradalmi erők és az in­tervenció ellen. A magyarországi munkásmozgalmat doku­mentáló iratok e hat kötetben való megjelen­tetésével kirajzolódott a mozgalom több mint félévszázados fejlődésének képe az 1848-as forradalomtól a Tanácsköztársaság megdönté­séig. Az ellenforradalmi korszak, az 1919—1945 közötti 25 év munkásmozgalmának feldolgo­zásához 3 kötetben, Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből cím­mel, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete 1964-ben adott közre forrásanyagot. Az első kötet az 1919. augusztus és 1929. augusztusa között keletkezett 157 legfontosabb dokumen­tumot tartalmazza, amelyek tükrözik a mun­kásmozgalmi tevékenység objektív körülmé­nyeit, sokrétűségét, eredményeit: a KMP új­jászervezéséért, a legális munkásszervezete­kért, a gazdasági elnyomás és az ellenforra­dalmi rendszer elleni legális és illegális harc, az MSZDP újjáalakulása, a baloldali ellenzék tevékenysége az SZDP-ben és a szakszerve­zetekben, valamint az ellenforradalmi rend­szer megtorló istézkedései, továbbá a nemzet­közi proletariátus fellépése a magyar dolgo­zókért. Az MSZMP megalakulásához, a KMP I. Kongresszusához kapcsolódó dokumentumok mellett a parasztság megnyeréséért, a mun­kásosztály egységéért, a szakszervezetek meg­védéséért folytatott tevékenységet, a munká­sok sztrájk- és bérharcait bemutató irat- és sajtóanyag is helyet kapott. A második kötetben az 1929—1935 közötti évek dokumentumaiból 152 található. Ezek érzékeltetik a tömegek fellépését a tőke és a fasizmus ellen. Felidézik a börtönökben síny­lődő kommunista foglyok éhségsztrájkját, a munkanélküli- és sztrájkharcokat, a KMP II. Kongresszusát, a proletariátus egységes harci frontjának megteremtésére irányuló küzdel­met, valamint a terror és provokáció rend­szerének erősödését. A harmadik kötet 273 dokumentuma alap­ján áttekinthető az 1935—1945 közötti évtized történelme, a KMP tevékenysége az antifa­siszta népfront megteremtéséért, az imperia­lista háború elhárításáért, az ország függet­lenségének megvédéséért, a fegyveres ellen­állás kibontakoztatásáért. A felszabadulás előtti munkásmozgalom megismerését szolgáló forrásanyagot bővítette a MMI 1954-ben, ill. 1955-ben kiadott ötkötetes sorozata Dokumen­tumok a magyar párttörténet tanulmányozá­sához címmel. Az 1848-tól 1945-ig terjedő idő­szak fontos — jórészt másutt még nem kö­zölt — munkásmozgalmi dokumentumainak összegyűjtésével az volt a céljuk, hogy egyes alapvető kérdések és események bemutatásá­val megkönnyítsék a magyar pálttörténet ta­nulmányozását, fontos kiegészítő anyagot nyújtsanak a pártfőiskolai előadásokhoz. Az I. kötet a párt előtörténetére, a NOSZF-t meg­előző időszakra; a II. a KMP megalakulására és a Tanácsköztársaság történetére vonatkozó anyagot tartalmaz; a III.—V. kötet az illegá­lis kommunista párt hősi küzdelmének egyes dokumentumait foglalja magában. Napjaink történelmének megismeréséhez a népi demokratikus átalakulás, majd a szocia­lista építés programját, feladatait és a meg­valósítás eredményeit tükröző párthatározatok és dokumentumok szolgáltatják a forrásanya­got. 1967-ben jelent meg A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai c. kiadvány, amely a két munkáspárt (1944 szeptemberétől 1948 júniusig — a felszabadu­lás kezdetétől az egyesülésig hozott) határo­zatainak közreadásával segítséget nyújt az egységes munkáspárt létrejöttéhez vezető tör­ténelmi út tanulmányozásához, a munkáspár­tok politikai irányvonalának megismeréséhez. A könyvben található 141 dokumentum (a kongresszusok, országos konferenciák, köz­ponti vezetőségi ülések határozatai, állásfog­lalásai, közlemények, kiáltványok, felhívások, nyilatkozatok, akcióprogramok, Szervezeti Szabályzat stb.) tükrözi az időszak fő politi­kai, gazdasági feladatait: a fasizmus elleni kö­zös harc, a földreform, a gazdasági kataszt­rófa elhárítása, a közellátás javítása, az inflá­ció megfékezése, az értékálló pénz megterem­tése, a hároméves terv, a közigazgatás re­formja, a választások, a demokráciaellenes erők leküzdése stb. A Függelékben a Magyar Front, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front és a Baloldali Blokk állásfoglalásai, felhívása és nyílt levele is szerepel. Az ötvenes évek dokumentumai még hiá­nyoznak a kiadványok soraiból, de az 1981­ben megjelent Júliustól—júniusig 1956—1957. c. dokumentumkötet tartalmazza azokat a párthatározatokat, kormányintézkedéseket, nyilatkozatokat, beszédeket, amelyek össze­gezik a problémákat, elemzik a történteket, segítenek megvilágítani az „56-os" eseménye­ket és a tanulságokat. Végigkísérhetjük a for­dulatokban bővelkedő évet: a pártvezetés vál­ságának megoldására, majd az ellenforrada­lom vérontás nélküli visszaszorítására tett kí­sérletet; a szakítást a Nagy Imre-kormánnyal; a kommunisták, pártszervezetek talpraállítá-

Next

/
Thumbnails
Contents