Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [12] 1982. 151 p.
Szűcs László: A szocialista országok pártarchívumvezetőinek 5. nemzetközi konferenciája
munkásmozgalmi szervezetekkel foglalkozó téma. Kiemelte a publikációs munka jelentőségét a pártarchivumi munkatársak utánpótlásának biztositása, az archivumi fiatal tudományos káderek nevelése szempontjából. Végezetül hangsúlyozta, hogy a pártlevéltáros történész-kutatói és publikációs tevékenysége visszahat szorosan vett levéltárosi feladatainak színvonalára, az ilyen munkák következtében minőségileg jobban képes ellátni iratrendezési, segédletkészitési, t forrásértékelési feladatait, nem utolsósorban pedig a kutatók felvilágosítását, tájékoztatását is. A vitában, amely mindkét referátumhoz kapcsolódott, valamennyi delegáció részt vett. Az első előadáshoz összesen öten szóltak hozzá /lengyel, szovjet, bolgár, magyar és NuK részéről/. A második témához nyolcan /lengyel, két szovjet, csehszlovák, mongol, NDK, magyar és bolgár/ kapcsolódtak előadással, illetve felszólalással. A felszólalók elmondták, miként érvényesitik az ideológiai, politikai követelményeket a tervezési és vezetési tevékenységben, valamint a tudományos kutatómunkában. Ennek alapkérdéseként szóltak arról, hogy a pártvezetés elvi állásfoglalásaival,határozataival mind a pártarchivumi vezetőknek, mind a munkatársaknak teljesen azonosulniuk kell, csak igy képesek betölteni azt a fontos szerepet, ami a pártdokumentumok felhasználásában rájuk vár. Az SZKP delegációja tájékoztatást adott ebben az összefüggésben azokról a tapasztalatokról, amelyeket archivu-