Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [11] 1981. 202 p.

Szűcs László: Külföldi levéltárak magyar munkásmozgalomtörténeti vonatkozású iratai

- és minden valószínűség szerint a "bukaresti állami levél­tárban maradt az iratanyagnak az erdélyi megyékre vonatkozó része. XXX E terjengősnek tünő, de a problémakör nagyságához ké­pest nagyonis összefogott ismertetés után joggal merül fel a kérdés, hogy mit tettünk és mit teszünk a külföldön lévő rend­kívül gazdag forrásanyag hozzáférhetővé tétele érdekében? A legnagyobb feladat talán a nyilvántartás, a valahol felbukkanó iratok sorsának figyelemmel kisérése. A második nagy feladat a külföldi levéltárakban folyó feltárómunkának az állami levéltárakkal és más intézményekkel való összehan­golása, hiszen a munkásmozgalomtörténet a nemzeti történet szerves része, s teljesen jogos az érdeklődés e dokumentumok iránt más történelmi intézet részéről is. A harmadik nagy feladat az egyes levéltárak, fondók szisztematikus átvizsgálása, a bennünket érdeklő dokumentumok kijegyzése. Ez esetben ismét a rendszerességen és a teljes­ségre törekvésen van a hangsúly, mert egy-egy témára való kutatás esetében nem lehet elvárni azt, hogy a magyar munkás­mozgalom története szempontjából fontos minden lényeges doku­mentum kigyűjtésére sor kerüljön. A negyedik feladat a dokumentum másoltatása. Ezen a té­ren a moszkvai IML Archivuma és a többi testvérpárt archívumai

Next

/
Thumbnails
Contents