Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [11] 1981. 202 p.
Szűcs László: A pártarchívumok munkája az 1976-1980-as tervidőszakban
lentős hányada már mikrofilmezés után kerül "be a központi pártarchivumba. Ezzel szemben a helyi pártarchivumok iratanyagának restaurálásával, mikrofilmezésével érdemben nem jutottunk előbbre. Állagvédelmi téren a Párttörténeti Intézet technikai részlege szaktanáccsal, gyorssegéllyel mindenkor az egész pártárchivumi hálózat rendelkezésére állt, de a restaurálási igényeket" 1 nem tudta kielégiteni, még kevésbé a nagy mennyiségű helyi pártárchivumi anyag mikrofilmezését. Anyaggyarapodás A pártarchivumok iratanyaga a középtávú tervidőszak végén mintegy 8500 iratfolyóméter terjedelmű volt. Ebből közel 1700 iratfolyóméterrel a budapesti pártarchivum, közel 1600 iratfolyóméterrel a központi pártarchivum részesedett, három pártarchivum /Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna és Baranya/ 400700-iratfolyóméterrel, kilenc pártarchivum /Békés, Csongrád, Pejér, Hajdú-Bihar, Komárom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Szolnok/ 300-400 iratfolyóméterrel, hét pártarchivum pedig 200-300 iratfolyóméter iratanyaggal rendelkezik. Egy-egy párt archivum évente - megyénként jelentős eltérés mutatkozik átlagosan 11-12 iratfolyómótérrel gyarapodott; jelentős kivételt képez a központi és a budapesti pártarchivum a maga évi 40-50 iratfolyóméternyi, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén és Pejér megye 20 folyóméter feletti gyarapodásával. A tervidőszakban átvették a pártarchivumok a levéltári