Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [7] 1977. 123 p.
Borsa Iván: A VIII. Nemzetközi Levéltári Kongresszus (Washington 1976. szeptember 27-október 1.)
A Kongresszus amerikai szervező bizottsága a plenáris üléseK Központi témájaKént a másodiK világháború utáni "levéltári forradalmat" jelölte meg. A hangzatos témamegjelölés oKát elsősorban abban Kell Keresni, hogy az Egyesült AllamoK ez évben ünnepelte függetlenségéneK (forradalmánaK) 200. évfordulóját és kézenfeKvőneK tűnt számuKra, hogy az utolsó 30 év jelentős méretű fejlődését "forradalom"-naK minősitséK. Előre Kell bocsátani, hogy egyetlen előadó sem hangoztatta az utóbbi 30 év forradalmiságát, a revoluciót, soKKal inKább a valóban igen jelentős fejlődést, az evolúciót emeltéK Ki. A szervező bizottság részben eltért a hagyománytól az ülések szervezésében. A Korábbi KongresszusoKon szintén 3-4 témát tüzteK napirendre. Az egyes témáK felKért előadói Kérdőíveket állítottak össze, azoKat szétKüldtéK a Tanács valamennyi tagországánaK. A beérKezett válaszoKat összegeztéK s az igy elKészült referátumot a résztvevőK általában a Kongresszus első napján megKaptáK, bár volt olyan eset is, hogy az előadó csaK rögtönzött referátumot tartott. Az előre felKért hozzászólók (KorreferenseK) tehát nem a referátumhoz, hanem a témához általánosságban szóltaK hozzá. A helyszinen jelentKezőK pedig rövid hozzászólásoKban ismertettéK, hogy az adott levéltári Kérdésben mi a helyzet az ő országuKban. A SOK felolvasás egyhangúvá tette az üléseket, s az ügyet előbbre vivő vitára nem nyilt lehetőség. Ezen a gyaKorlaton Kivánt változtatni a szervező bizottság. A megjelölt 4 témát 3-3 altémára bontottáK és 12 előadónaK adtáK Ki. Nem teKintettéK feladatuknak, hogy kérdőivek utján végzett adatgyűjtésre épitsék az előadásokat, sőt hangsúlyozták, hogy az esetleges adatgyűjtésnek sem kell minden tagországra kiterjednie, hanem elegendő az előadó által jellegzetesnek tartott tagországok megkérdezése, sőt elképzelhetőnek tartották az adatgyűjtés nélkül készitett referátumot is.