Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [7] 1977. 123 p.
Gerse János: Forradalmi Múzeum Vas megyében
hogy a megyei muzeumok szervezetében munkásmozgalmi emlékeket gyűjtő osztályt hozzanak létre. Horváth Ferenc, a Vas megyei Levéltár igazgatója részletes tervet készitett a gyűjtemény felépítéséről, a gyűjtőmunka megindításáról: "Javaslatom az volna, hogy a Forradalmi Múzeum anyagát elsősorban is szervezetten az 1848 utáni korszakról gyűjtene. Tehát az utolsó 100 év anyagát, s annak minden haladó forradalmi eseményére, személyére terjessze ki, különös figyelemmel az 1905-1907, 1918-1919, 1929-1933, 1941-1944-es évekre, valamint az 1945. évre és a felszabadulás utáni időszakra is. " Az MSZMP Vas megyei Bizottságának felhívására a hatvanas évek elején széles körű gyűjtőmunka indult meg a megyében. Célja az volt, hogy a forradalmi mult gazdag hagyatékát, a munkásmozgalom történetének emlékeit összegyűjtsék, tudományosan feldolgozzák és állandó kiállításon az érdeklődők számára is hozzáférhetővé tegyék. Az anyag- és adatgyűjtés az üzemek, pártszervezetek, tanácsok közreműködésével folyt; fontos feladatnak tekintették a munkásmozgalom egykori harcosai anyagának begyűjtését. 1963-ban a Savaria Múzeum keretén belül létrejött a legujabbkori történeti osztály. Az önálló osztály létrejöttével rendszeressé vált a begyűjtés, s megkezdődött az anyagok rendezése, nyilvántartásba vétele. Az osztály létrehozásához segitséget adott dr. Smidt Lajos főorvos, aki akkor még magángyűjteménynek számító, muzeális értékű anyagából önzetlenül átadott munkásmozgalmi tárgyakat és dokumentumokat, többek között a Tanácsköztársaság idejéből származó plakátokat, jelvényeket, újságokat. Horváth Ferenc: Elgondolások a Vas megyei Forradalmi Gyűjtemény létrehozásához. Vas megyei Állami Levéltár, Kéziratgyűjtemény 1960/46.