Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [6] 1976. 178 p.

Strassenreiter Erzsébet: Az MSZMP Vas Megyei Bizottsága Archívumának SZDP fondjáról

szervezeteinek egyesüléséig, 1948 május-júniusáig terjedő idő­szakból maradtak fenn értékes anyagok. Az iratok tipusát illető­en is széles a skála: jelentések (üzemi, községi, városi, megyei vezetőktől, vezető szervektől), jegyzőkönyvek (alakuló taggyűlések, vezetőségválasztó, újjáválasztó közgyűlések, pártnapok, pártközi tárgyalások, munkáspárti összekötő bizottságok ülései), feljegyzé­sek, beszámolók, statisztikai kimutatások, stb. Többek között en­nek köszönhető, hogy - bár a Vas megyei szociáldemokrata fond sem teljes - a fenti iratok alapján átfogó képet rajzolhatunk a me­gye egyik fontos politikai tényezőjének, a Szociáldemokrata Párt­nak megyei szervezetéről, mozgalmáról. Az adatok tükrözik az SZDP szervezeti fejlődésének irányát, ütemét, a szervezet he­lyét, szerepét a politikai életben; abban a harcban, amely itt is - az országos küzdelmekkel összhangban - a reakció és a haladás erői között folyt a hatalom megtartásáért, illetve megszerzéséért,, s amely végül is az egységes munkáspárt létrejöttével a munkás­osztály győzelméhez vezetett. Az iratok évenkénti megoszlása arányosnak mondható. A hoz­závetőlegesen pontos becslés azt mutatja, hogy az 1945-ös és az 1948-as csonka évekből (fél-fél év) kb. 150-170 lap, mig a két tel­jes évből, 1946-ból és 1947-ből kb. 350-450 lap található a fond­ban. Ebből is kitűnik, hogy már az indulás időszakából is viszony­lag sok irat maradt fenn. Tény azonban, hogy egy-egy város, köz­ség, üzem iratanyaga sorozatszerüen, többé-kevésbé teljes állapot­ban csak egy-két esetben őrződött meg. Gyakoribb, hogy egy-egy irattipus megmaradt többé-kevésbé teljes sorozatban. Pl. ilyenek a havonkénti mozgalmi jelentések. Az országos központ 1946 má­sodik felében bevezette az általa készitett egységes űrlapokon tör­ténő havonkénti jelentés rendszerét. 1946 augusztusától a megyei

Next

/
Thumbnails
Contents