Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [6] 1976. 178 p.

Sárközi Zoltán: Munkásdemográfiai adatfelvételek az első világháború előestéjén

a Magyar Országos Levéltár őrizetében lévő Z 1082 törzsszámmal megjelölt fondja első csomójának 3. tétele alatt levő dossziéban találhatók. Bár e sokszorosított körlevél nyilvánvalóan más válla­latokhoz is eljxitott, eddigi ténykedésünk során másutt nem bukkan­tunk nyomára. Mint egyetlen vállalat fondjában megőrzött, egyedi jellegű forrásanyag eleve átlagon felüli értékkel bir. Sajátosan ér­dekes tartalma azonban tovább növeli becsét. A nagyipari munkás­ság mozgalmairól ugyanis a felszabadulás óta nagyon sok feldolgo­zás látott napvilágot. Ugyanakkor viszonylag kevés az olyan müvek száma, melyek a munkásság mindennapos életkörülményeivel, szár mázasával, iskolázottságával, társadalmi összetételével foglalkoz­nak, E téren némi segítséget a visszaemlékezések nyújtanak. Az első világháború előtti korszakot illetően azonban egyre kevesebb azoknak a száma, akik hiteles képet tudnak adni, a nagyipari, el­sősorban a budapesti munkásság szociális viszonyairól. Éppen e­zért fontos az alábbiakban egyetlen gyár vonatkozásában közrea­dott forrásanyag, mely korabeli hiteles adatszolgáltatások alapján nyújt keresztmetszetet az ország legjelentősebb fegyvergyárának belső életéről, mégpedig éppen az első világháború kitörésének idején. Az adatok valós jellegéhez kétség alig férhet, annak ellené­re, hogy összegezésüket burzsoá szervek bonyolították le. Forrásközlésünket az 1912 és 1914 közt fennmaradt 5 db, ki­fejezetten egyedi adatközlő kimutatásra korlátoztuk. Ezek a demog­ráfiai felmérések 1915 után ugyanis már nem folytatódtak. Innen kezdve a Magyar Vasmüvek és Gépgyárak Országos Egyesületének Munkásügyi Szervezete által megküldött körlevelek mellékletként már csak az összesitő munkabérstatisztikai kimutatásokat tartal­mazzák. A körlevelek maguk 1918 júliusáig bezárólag maradtak fenn. Bár az összesitő mellékletek a vasipari munkásság általános szakmai megoszlása és bérezése vonatkozásában egy későbbi feldől

Next

/
Thumbnails
Contents