Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [6] 1976. 178 p.

Serflek István: A munkásmozgalom-történet kutatása és publikálása Hajdú-Bihar megyében

története Hajdú-Bihar megyében, a tanácsok történeti fejlődése, a Munkásotthon politikai, kulturális tevékenysége, stb. A politika tudományos megalapozásához a tanulságokat a kö­zelmúlt egzakt elemzése adhatja, hiszen a ma politikája a tegnap tanulságaira épül. A közelmúlt történeti feltárása során néha vizsgálni kell olyan folyamatokat is, amelyek még nem zárultak le és szervesen összefüggnek a napi politika kérdéseivel. Ez szükség­képpen maga után vonja a források kutathatóságának korlátozását. Ennek ellenére is a tények és a források hatalmas tömege áll a ku­tatók rendelkezésére, tehát lehetőségük nyilik a közelmúlt és a je­len történetének alapos feldolgozására. Az utóbbi időben megyénkben a tudományos kutatómunka köze­lebb jutott a jelen kérdéseihez. A párt nagy figyelmet fordit arra, hogy az ideológiai munka terén is megteremtődjenek a tudományos alkotómunkához szükséges politikai és tárgyi feltételek. A történelmi igazság teljes feltárásának igénye ma reális és jogos követelmény; a tudományos munka értékének mércéje az, hogy mennyire mélyen, mennyire a maga bonyolultságában ábrá­zolja a teljes történelmi igazságot. Igen fontos a kutató munkában annak felismerése és érvényesí­tése, hogy a párt ideológiai munkája nem öncél, hanem a szocia­lista épités nélkülözhetetlen eszköze. A forradalmi munkásmozgalom hagyományainak olyan aktuali­zálására van szükség, amely a tudományos igazság feltárására tö­rekedve keresi a mai események történeti hátterét, gyökerét, fel­tárja azokat a törvényszerűségeket, amelyek társadalmunk fejlődé­sét az elmúlt három évtizedben meghatározták. E kutató, publikáló

Next

/
Thumbnails
Contents