Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [5] 1975. 120 p.
Bakó Ágnes: Az MSZMP KB Párttörténeti Intézete Központi Pártarchívumának és helyi archívumainak publikációs munkájáról
zösen, amikor Riadtuk a Forradalmár Elődeink cimü, 160 harcos életútját immár hosszabban ismertető összeállítást 10.000 példányban és amelynek legfőbb célja volt, hogy eljusson az ifjúsági szervezetekhez. Ez a kiadvány el is jutott a KISZ szervezetek többségéhez és ma már elmondhatjuk, hogy szinte "anyagi erővé vált". Az itt ismertetett személyiségekről ez idő óta igen sok megemlékezés (iskolák, intézmények KISZ- és szocialista brigádok, utcák, terek elnevezése, emlékmüvek felállítása) történt. Napjainkban jelenik meg ennek folytatásaként a Szocialista Forradalomért cimmel 351 harcos életét bemutató, fényképekkel és bibliográfiával ellátott mü hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Ezzel emléket kívánunk állítani a legnagyobbaknak, azoknak, akik egész tudatos életükben a forradalomért, a felszabadulásért küzdöttek. E most megjelenő kötet szinte összintézeti munkává vált. Az intézet legjobb történészei csakúgy, mint az archivum levéltárosai közreműködtek, illetve szerzőként szerepelnek a kötetben. Ugyanakkor továbbra is nagy hiány az emiitett munkásmozgalmi névmutató, amelynek előkészítése mindenekelőtt archívumunkra vár, hiszen több mint 100.000 névkartonunk van a munkásmozgalom harcosairól és ha. nem akarjuk, hogy sokan közülük végképpen feledésbe merüljenek, ezt a feladatot mihamarabb el kell végeznünk. Az emiitett biografikus feldolgozások nagy szerepet játszanak az ifjúság nevelésében, a párt mindennapi politikai munkájában. A gyűjteményes köteteken kivül archívumunk munkatársai - főként azok, akik egyúttal történészek is -, életrajzi tanulmányokat jelentettek meg Párttörténeti Közleményünkben, szép számmal, valamint sok cikket, recenziót a sajtóban, folyóiratokban, napilapokban. Az emiitett életrajzi és más kötetek megjelenése nem várt