Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [4] 1974. 191 p.
Andrássy Antal: A megyei pártarchívum szerepe és tevékenysége a pártmunkában
A helyi forradalmi mult megőrzésére, a társadalmi összefogásra Somogyban 1969-ben Kaposváron, 1972-ben pedig a Marcali járásban láttunk szép példát. 1969. március 21-én a Tanácsköztársaság 50. évfordulóján nyitották meg Latinc'a Sándor Somogy megye kormányzótanácsi biztosának egykori lakásán a Latinca Emlékmuzeumot. Az előkészítő, valamint az anyaggyüjtő munkában eredeti anyagok másolataival, fotókópiákkal segítette az archivum az emlékmúzeum létrejöttét. 1972 november 5-én a Marcali Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum felavatására került sor. A járás dolgozóinak társadalmi és anyagi öszszefogásaként a mártíroknak az egykori járásbirósági börtönben, fogvatartásuk helyén, az emeleti részen állítottak emléket. Az archivum az őrzésében lévő gyűjteményből mintegy félszázat, xerox-másolatban a kiállítás anyagához átadott. Az átadott anyagokon kívül feljegyzések és összefoglalók is készültek a megye munkásmozgalmáról a múzeum részére. Az archivumi munka állandó, és igy kevésbé látványos oldala az átadásra kerülő járási és városi iratanyagok előkészítése, illetve az iratok minősítésének segítése. Ugy véljük, hogy a munkaterület fontosságát tekintve ez külön tanulmányt igényel. Összefoglalva a fentebb leírtakat, megállapíthatjuk, hogy a megyei archivumok a meghatározott szerepüknek megfelelően vesznek részt a pártmunkában. Az elmúlt tíz esztendő bebizonyította, hogy a gyors felvilágosító adatszolgáltatáson tul ma már az archivumok többsége képes egy-egy téma átfogó összegezésére, elemzésére. A kutatás és az őrzött dokumentumok feldolgozása mellett részt vesznek a helytörténeti, elsősorban a me- . gyei munkásmozgalom történetének feldolgozásában. A legujabbkori források iránti egyre nagyobb érdeklődés megköveteli a jö-