Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.

Nagy János: A Szakszervezetek Központi Levéltárának létrejöttéről és tevékenységéről

zaszállítani, azokat még ma is Budapesten tároljuk. Meg lehet azonban állapítani, hogy az Elnökség 1970. évi határozata nyo­mán a szakszervezetek megyei tanácsai vezetőinek többsége nagyon ko­moly erőfeszítéseket tett az irattározás javítására és a fióklevéltárak létrehozására. Egyre inkább érzik és értik, hogy a megye szakszerve­zeti mozgalmának alapos ismerete nélkül nehezebb dolgozni, és az elő­dök munkáját illik ismerni. Egyes megyékben a szakszervezeti munká­ban hosszú ideig dolgozó nyugdíjas elvtársakra bízták a levéltár megszer­vezését. Más megyékben nyugdíjas irattárosokat vagy hasonló adminiszt­rációs munkában jártas embereket alka'maztak. Egy sor megyében a megyei pártarchivumok vezetői és az SZ. M. T. le­véltárosai már megkeresték egymást, és az archivumvezető elvtársak nagyon hasznos segítséget nyújtottak tanácsaikkal az induláshoz. Erre a segítségre rendkívül nagy szükség van, mert sok helyen a levéltárnak ki­nevezett helyiségben a lehető legnagyobb káosz van. Napilapok, különbö­ző újságok, folyóiratok, brossurak, közlönyök, szakkönyvek akkora törne ge - sokszor több példányban - van lerakva, hogy a levéltári anyagot tel­jesen háttérbe szorítja. A sokszorosított anyagok zöme valamennyi közép szervnél is le van rakva. A gazdasági jellegű és a történeti értékkel nem biró iratokat sok helyen akkor is őrzik, ha azok őrzési ideje már régen lejárt. A megyei fióklevéltárak gyűjtőköre jelenleg a Sz. M. T. és a szak­mai szervezetek megyei bizottságinak irataira terjed ki. A rendszeres iratátvételi feladatok azonban éppen a fentemiitett problémák miatt jelen­leg még nincsenek szabályozva. A munka soron következő stádiumában a legfontosabb feladat, hogy a nem levéltári jellegű anyagokat mielőbb adják át az illetékes könyvtárnak. Ha a könyvtárnak nincs rá szüksége, selejtezzék. Nem kétséges, hogy valamennyi szakszervezeti fióklevéltár előtt komoly feladatok állnak, amig a szervezett, rendszeres levéltári munkához el­jutnak. Minden bizonnyal azonban ehhez segitséget jelent majd az a hatá­rozat, amelyet a SZOT vezetői szervei elé kívánunk terjeszteni, az irat-

Next

/
Thumbnails
Contents