Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [3] 1973. 154 p.

Szabó Éva: A Szociáldemokrata Párt központi szerveinek felépítéséról és iratanyagának rendezéséről

nyújtanak a kutatóknak a fond anyagának feltárásához. Megkönnyíti az anyagban való eligazodást és segíti a célratörő kutatást az egyes őrzé­si egységekről készített katalógus. Ezt fogja kiegészíteni a név és a földrajzi helységnévmutató. Ez utóbbit, különösen fontosnak tartjuk e fond esetében a helytörténet írást művelők számára, mert mint isme­retes az SZDP megyei és helyi anyagai csak kis részben kerültek elő, valósziníi nagy részük meg is semmisült. A Szórjáldemokrata Párt iratanyaga tudományos-technikai fel­dolgozásának befejezése előttünk álló feladat. Célunk, hogy a fond tel­jes anyagának kutatása mielőbb lehetővé váljon.

Next

/
Thumbnails
Contents