Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [2] 1972. 130 p.
Győri Tibor: Az MDP iratok rendezésének elméleti és gyakorlati tapasztalatai Szolnok megyében
kezlet. Ugyanezt az elvet alkalmazzuk a járási és városi pártbizottságok iratainak rendezése során is. f, A pártépitó szervező és a tömgeszervezeti munka iratai Ezen belül kaptak helyet a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya értekezleteiről készitett jegyzőkönyvek. Az osztály és az alsóbb szintű pártszervek, szervezetek pártépitő, szervező munkájáról készitett jelentések, az osztály által rnegbizott aktivák jelentései. Itt kerültek elhelyezésre a tö j megszervezetek és mozgalmak iratai is. Megitélésünk szerint az képezheti vita tárgyát, hogy hol kerüljenek megőrzésre a tömegszervezetek és mozgalmak iratai, a párt fondjában vagy a gyűjteményben? Az azonban bizonyos, hogy e szervek és szervezetek iratainak megőrzéséről valami lyen formában, de mindenképpen gondoskodni kell. Véleményem szerint a legcélszerűbb, ha a párt fondjában maradnak, mert egyszerűbb a kezelésük, könnyebb a nyilvántartásuk és szükség esetén hasznosításuk. Emellett szól az a tény is, hogy ezekben az őrzési egységekben találhatók a tömegszervezeti-mozgalmi munkáról a pártszervek által készitett jelentések is. A gyűjteményben történő elhelyezésük feleslegesen növelné a gyüjteményanyag mennyiségét, nehezitené nyilvántartását és kezelését. Agitációs-propaganda és kulturális munkára vonatkozó iratok Ide kerülnek az Agitációs és Propaganda Osztály értekezleteiről és az általa rendezett tanácskozásokról készitett jegyzőkönyvek, az agitációs és propaganda munkával kapcsolatos iratok, a párt és állami oktatásra vo natkozó iratok, a pártsajtó munkájával és terjesztésével, a párt intézményeinek - pártiskolák, Pártoktatás Háza, pártmunkás könyvtár - munkájával kapcsolatos iratok, az egyházakkal, a hitoktatással, a papi békemozgalommal és a klerikális reakció tevékenységével kapcsolatos iratok, a kulturális munkával és a művelődési intézmények tevékenységével kapcsola- . tos iratok.