Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [1] 1971. 232 p.

Konéta György: A párton belüli iratkezelés és ügyvitel rendjéről szóló határozat végrehajtásának tapasztalatai

vita valódiságáért, najd a hozott döntésekért kell vállalni a fe­lelősséget. Későbbiek során azonosítani, hogy ki vezette az ülést és ki fogalmazta meg a döntéseket az nagyon nehéz. Van rá példa, amikor egyes ügyekben újból elő kellett venni ilyen jegyzőkönyvet, s nem lehetett megállapitani, hogy az ülést kí vezette, s ki tud érdemleges felvilágosítást adni a lefolytatott vitáról. Előfordult olyan, szinte nevetséges eset is, hogy rábizták a hitelesítést olyan elvtársra, aki nem volt tagja a választott testületnek, nem is vett részt a végrehajtó bizottsági ülésen, tehát azt sem tudta, hogy mit történt ott. Néhány mondat az iratok nyilvántartásáról: összegezve azt tudnám mondani, hogy azoknak az iratoknak a nyilvántartása, ame­lyek az ügykezelés kezébe kerülnek megoldott. Probléma azokkal az iratokkal van, amelyek megkerülik az ügykezelést. Az előbb utaltam rá, hogy a belső használatra készült iratok egyrészét nem veszik nyilvántartásba, illetve nem adják le az ügykezelés­re. Emiatt egy nagyobb - tartalmilag igen értékes - iratmennyi­ség kerül ellenőrizhetetlen állapotba, hiszen felhasználásának' módja, visszagyűjtése, irattári megőrzése teljesen bizonytalan. A másik ilyen,helyenként még ma is sok gondot okozó, az ügykezelés megkerülésével bevitt, vagy behozott iratok köre. Ez helyenként változó mennyiségű, de lényeg az, hogy sok pártbi­zottságnál lehet találkozni ilyen iratokkal, természetesen nem az ügykezelésen, nem az irattárban, hanem az egyes munkatársak szekrényében. Ezekre ugyanaz a megállapítás vonatkozik mint az előbbiekre, hogy felhasználásuk, megőrzésük teljesen bizonyta-

Next

/
Thumbnails
Contents