Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [1] 1971. 232 p.

Irányelvek a pártarchívumok 1971-1975. évi távlati tervének elkészítéséhez

értékű információs anyagok kószitésére. Az archivumok feladata továbbra is, hogy a maguk sajátos eszközeivel segitséget nyújtsa­nak az apparátus osztályai által a pártbizottságok és a végrehaj­tó bizottság számára készített anyagok összeállításához. Az archívumi tájékoztató általában egy-egy rendezett fondót ismertessen /fondképző története, a fond története és rendezése, segédletek, kutatási lehetőségek/ és ismertesse a fondban talál= ható legfontosabb dokumentumokat. A tájékoztató első száma tártai mázza az archívum helyének megjelölését az apparátuson belül, az archívum anyagaira vonatkozó általános ismereteket és az általá­nos kutatási tudnivalókat. A helytörténeti feldolgozó munkában fontos irányelvként kell rögzíteni, hógy az archívumoknak, jellegükből adódóan feladatuk - többek között - a párt és a munkásmozgalom helyi történetének tudományos és népszerűsítő feltárásában, dokumentumainak kiadásá­ban történő közreműködés. A közreműködés formáját és mértékét minden esetben az adott körülmények, elsősorban az archívumi mun­ka helyzete, előrehaladása, illetve lemaradása határozza meg. A lehetőségek szerint a jövőben még inkább törekedni kell a levél­tári feldolgozó munka és a történeti feldolgozó munka összehan­golására, azaz a felszabadulás utáni fejlődés kutatásának előtér­be állítására. Műfajilag elsősorban biográfiák, kronológiák, dokumentum­kötetek készítését ajánlj u k. Az önálló feldolgozások /cikkek, tanulmányok, monográfiák/ készítése egyéni feladatként jöhet számításba. Az egyes témák,

Next

/
Thumbnails
Contents