Tájékoztató a Magyar Szocialista Munkáspárt archívumai számára [1] 1971. 232 p.
Szántó Ferenc: Napirend-katalógus készítése az MSZMP Komárom Megyei Bizottsága Archívumában
inunkra a kutatók felvilágosítását, meggyorsítja azok kiszolgálását, akik az 1957 utáni évek társadalmi, politikai eseményeinek Komárom megyei vonatkozásaival kivannak foglalkozni. A katalógus szerkesztési, módszertani elveit alapvetően ezek a felsorolt célkitűzések, s igények határozták meg. Ezeknek a célkitűzéseknek, illetve igényeknek alapján a katalógust két fó részre osztottuk. Az első részben található az MSZMP Komárom megyei Bizottsága vezetőtestületi /pártbizottsági, végrehajtó bizottsági/ üléseinek témamutatója, illetve pártszervezeti névmutatója és napirendjegyzéke, a második részben pedig az ülések időrendi mutatója. A vezetőtestületi ülésekét 1957. január 7-től 1970. december 21-ig folyamatosan sorszámoztuk, ami lehetővé teszi az egyes ülések és témák gyors kikeresését. Az egyes ülésszámok mellett feltűntettük az adott ülés anyagát tartalmazó őrzési egység számát is, mely az adott ülés jegyzőkönyveinek, irásos előterjesztéseinek gyors kikeresését biztosítja. Araikor napirend-katalógusunkat összeállítottuk, arra törekedtünk, hogy ne csak folyamatos sorszámmal ellátott, egyszerű napirend jegyzéket állítsunk össze, hanem a napirendjegyzékhez olyan segédleteket is készitsünk, amelyek egyszerűbbé és könynyebbé teszik az egy-egy témában, problémakörben való eligazodást. Három ilyen segédletet találunk e kötetben, nevezetesen a vezetőtestületi ülések téraamutatóját, a vállalati névmutatót és az ülések időrendi mutatóját. A vállalati névmutató elsősorban