Állományvédelmi ajánlás. Szerzők: Czikkely Tibor, Káli Csaba, Orosz Katalin, P. Holl Adrien, Szlabey Dorottya. 2017, 150 oldal
2. A levéltári restaurálás etikai kérdései és gyakorlati alapja
pergament kezeljük, erősítjük meg, illetve javítjuk meg a szakadásokat, egészítjük ki hiányait, a szöveget soha nem pótoljuk. A pecséteket, aláírásokat, bélyegzőket stb. megőrizzük. A restaurálás megtervezésekor fontos annak célját egyeztetni a gyűjtemény felelősével, adott esetben a levéltárossal. A beavatkozás mértéke és célja egyensúlyban kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy tudjuk az adott iratanyag restaurálása miért lett fontos a levéltár számára. Értéke és a teljes állapotromlás, kiállítás, reprodukció vagy digitalizálás, mind befolyásolják a restaurálás választható módját, anyagait és időtartamát. A munka lépéseit és a felhasznált anyagokat is dokumentálni kell. Fontos szem előtt tartani a reverzibilitás elvét, vagyis nem használható semmilyen, az eredeti dokumentumról csak további károsodás által leválasztható kiegészítés vagy javító anyag. A levéltári restaurálás szakmai fejlődésének csaknem hatvan éve alatt sokat változott a technika és különösen a felhasznált anyagok jellege és minősége, nem utolsó sorban pedig a munkát végző kollégák szakmai képzése. Kezdetben az 1956-os fegyveres események, tűz, beázás okozta nagy iratmennyiséget érintő károsodás szakszerű felmérésére és kezelésére készült terv, nemzetközi kapcsolatok felhasználásával. Nagy tapasztalatot nyújtott az 1967-es firenzei árvíz utáni helyreállításba való bekapcsolódás is. A szakmai képzést is a már megismert és felmért káresetek alapján, külföldi kutatások eredményeit felhasználva építették fel. A restaurálási technika megválasztásakor fontos volt, hogy a nagymennyiségű, sérült, sok esetben penészedő iratot gyorsan lehessen kezelni, megerősíteni. Nemzetközi tapasztalatszerzés után a 60-as években került hazánkba az első két laminátor (meleg prés), ami nem azonos az irodai gyakorlatban elterjedt, kutatói kártyákat, szórólapokat stb. műanyaggal bevonó berendezéssel. A restaurálásban más fóliát (speciális előállítású polietilén) használtak, használnak már csak ritkán, 110°C hőfokra beállítva a berendezést. Ma pedig már újabb műanyagok, így például az akrilátok közé tartozó, alacsonyabb (75 °C) hőfokon megömlő és nagyon vékony filmréteg képzésére alkalmas, általában vékony, un. fátyolpapírra felhordott ragasztófilmek váltak a gyakorlatban elterjedtté. Előny a vékonyság és az alacsonyabb hőmérsékleten való használat, ami kíméli a károsodott, főként savas papírra készült 19-20. századi iratok anyagát. Ezekkel a papírokkal kisebb javításokat is könnyebb elvégezni állítható hőmérsékletű kis vasaló segítségével, lehetőleg szilikonpapíron keresztül, hogy a megolvadó műanyag ne ragadjon a vasalóra és ne szennyezze el az iratot. 38
