ISDF International Standard for Describing Functions. A Funkciók Leírásának Nemzetközi Szabványa. Első kiadás. 2007. Kézirat, 55 oldal.
B FÜGGELÉK TELJES PÉLDÁK
telekkönyvezés [állami] 5.1.3 Párhuzamos névalak(ok) 5.1.4 Egyéb névalakok telekkönywezetés 5.1.5 A funkció besorolása 5.2 KONTEXTUS ADATCSOPORT 5.2.1 Időkör 1855-1972 5.2.2 Leírás A telekkönyv az ingatlanok jogi állapotát tükröző, településenként vezetett közhitelű nyilvántartás, amely a tulajdonjog és az ingatlanra vonatkozó egyéb jogok, jogilag jelentős tények és körülmények nyilvántartására szolgál. A telekkönyvi rendszer konstitutív jellegű volt, azaz az ingatlanon a dologi jogi változást közvetlenül a telekkönyvi bejegyzés idézte elő. A telekkönyvezés felöleli a telekkönyvek létrehozásával, vezetésével és kezelésével kapcsolatos hatósági tevékenységek összességét. 5.2.3 Történet Magyarországon a szabad királyi városokban legkésőbb a XV. század második felétől vezettek olyan nyilvántartásokat, amelyek funkciójuk szerint a későbbi telekkönyvek előzményeinek tekinthetők. Buda és Pest török alóli felszabadulását követően a budai kamarai adminisztráció vezette a telekkönyveket, majd a szabad királyi városi jogállás visszaállítása után, 1705-ben a két város kezébe került a telekkönyvek vezetése. Az 1849-et követő abszolutizmus rendszerében a telekkönyvi ügyek a városoktól független cs. kir. bíróságok hatáskörébe kerültek. 1860-ban a városok visszakapták a telekügyek intézésének jogát. A közigazgatástól elkülönült állami bírósági szervezet kiépítése után a telekkönyvek vezetése végleg kikerült a városi önkormányzatok feladat- és hatásköréből. Az 1871 :XXXI. és XXXII. törvénycikk rendelkezett a királyi törvényszékek és járásbíróságok felállításáról. Az 1871:XXXI. te. telekkönyvi hatóságként a királyi törvényszékeket jelölte meg, és a telekkönyvek vezetését az azok mellett szervezett telekhivatalok feladatává tette. E törvény felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy indokolt esetekben járásbíróságokat ruházzon fel telekkönyvi hatósággal. Az 1912:LIV. te. 11. §-a már általános érvénnyel a járásbíróságokat jelölte meg telekkönyvi hatóságként. Másodfokon perenkívüli telekkönyvi ügyekben a királyi törvényszékek, harmadfokon a Királyi Kúria jártak el. Budán (Óbudát is beleértve) 1872-től a Budai Királyi Törvényszék, Pesten a Pesti Királyi Törvényszék vette át a telekkönyvi hatóság feladatát. A budai törvényszék 1875-ben megszűnt, és a Duna jobbparti telekkönyvek vezetését ettől kezdve az I-III. kerületi járásbíróság mellett szervezett telekkönyvi hivatal végezte. A balparti (pesti) kerületek telekkönyveit Budapesti Királyi Törvényszék, 1915-től pedig a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság vezette. A járásbíróságok 1971-ig látták el a telekkönyvi hatóság feladatát. A 29/1971 (IX.29) Korm. sz. rendelet a telekkönyvi ügyek intézését és a telekkönyvek vezetését 1972. január 1-től a földhivatalok hatáskörébe utalta. A telekkönyvek felfektetését megalapozó helyszínelési munkálatok 1853-tól kezdődtek meg. Az 1855. december 15-én kelt osztrák igazságügyi miniszteri rendelettel bevezetett telekkönyvi rendtartás honosította meg országosan a konstitutív rendszerű, nyilvános állami telekkönyv intézményét. A telekkönyvi rendtartás Erdélyre való kiterjesztéséről az 264/1870. elnöki sz. igazságügyminiszteri rendelet intézkedett. A telekkönyv fogalma alatt összetett nyilvántartási rendszert kell érteni, amely magában foglalta a telekkönyvi betéteket, a telekkönyvi térképeket, különféle mutatókat és az irattárat, amely a 48
