ISAD(G) Genearal International Standard Archival Description. Az Általános Levéltári Leírás Nemzetközi Szabványa. Második kiadás 2000. Kézirat, 54 oldal.
B Függelék - Teljes példák - 1–3. példa Többszintű leírás, Fond – Állag – Ügyirat
Több részletben, 1975-1990 között adta át a Fővárosi Bíróság, illetve a Belügyminisztérium Központi Irattára (egyes ügyiratok később is kerültek a levéltárba, a Fővárosi Bíróságtól, a Belügyminisztériumtól vagy más jogszolgáltatási szervektől). 3.3 A TARTALOMRA ÉS SZERKEZETRE VONATKOZÓ ADATCSOPORT 3.3.1. Tárgy és tartalom A Budapesti Népbíróság az ország legnagyobb, legjelentősebb népbírósága volt, például itt tárgyalták a háborús főbűnösök (mint például a miniszterelnökök) pereit. A háborús és népellenes ügyek mellett 1947-től mind jobban megjelennek az 1945 utáni politikai cselekmények (az egyszerű izgatástól az köztársaság-ellenes összeesküvésekig), például az első koncepciós perek anyagai (FM, Magyar Közösség, Standard, stb.). Az állag ezeknek a büntetőpereknek az aktáit tartalmazza, valamint az eredeti irattári segédkönyveket, valamint a levéltárban készült névmutatókartonokat. 3.3.2 Értékelési, selejtezési és megőrzési információk Nem selejtezhető. 3.3.3. Jövőbeni gyarapodás Lezárt fond. (Lehetséges, hogy a jövőben előkerülnek lappangó iratok, vagy a másutt őrzött iratok a helyükre kerülnek.) 3.3.4. A leírási egység szerkezete Az ügyiratok évenként újrakezdődő főlajstromszámos iktatás szerint vannak lerakva, az eredeti irattári rendszer szerint. Számos ügyirat másik, későbbi számra van áttéve (pl. perújítás miatt). Az ügyiratok darabszinten rendezettek, a rendezés részben a Belügyminisztériumban, részben a levéltárban történt. 3.4. A HOZZÁFÉRÉSRE ÉS HASZNÁLATRA VONATKOZÓ ADATCSOPORT 3.4.2. Reprodukciós korlátozások Másolatok készítése a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályokkal összhangban lehetséges. Állományvédelmi okokból célszerű, hogy a másolatok a mikrofilmekről vagy a megőrzött fénymásolatokról készüljenek. 3.4.4. Fizikai jellemzők, technikai követelmények Veszélyeztetett állapotú iratanyag. Mikrofilmmásolatban kutatandó, ha ezt a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik (egy tekercsen ugyanis általában több per található, és ezekre eltérő védelmi idők vonatkozhatnak). 3.4.5. Segédletek Rendelkezésre állnak az eredeti iktató- és névmutatókönyvek. Az 1970-es években a levéltárba került ügyekhez névmutatókartonok készültek, ezek máig megvannak, de az új adatbázis teljesen kiváltja. A teljes leírási egységről számítógépes adatbázis készült (eredetileg külön népbírósági adatbázisként, MS Accessben, ma a BFL egységes adatkezelő rendszere büntetőperes moduljának része. Az adatok hozzáférhetők a Magyar Levéltári Portálon (www.archivportal.hu ) keresztül is. . Az adatbázisban megtalálható a népbírósági eljárás alá vont személyek neve, személyi adatai (születési év, hely, anyja neve), foglalkozása, az elítélés vagy felmentés jogcíme. Az adatbázis a kutatóteremben, a védett személyi adatokat nem tartalmazó változata pedig az interneten, a levéltár honlapján keresztül (http://lear3.bparchiv.hu/kozponti/simplesearch.html) érhető el. 3.5. KAPCSOLÓDÓ ANYAGOKRA VONATKOZÓ ADATCSOPORT 3.5.2. Másolatok léte és őrzőhelye A teljes leírási egységről mikrofilmmásolat készült, melynek őrzőhelye a BFL mikrofilmtára. Ennek egy másolatát az United States Holocaust Memorial Museum 45