Magyar közigazgatási számrendszer. Szerk. Botár Olivér. Bp. 1949. 248-35 p.

Bevezetés

Bevezetés. A jobbágyfelszabadulás előtti időben úgy nálunk, mint másutt, a lakosság széles rétegei, tekintve hogy jogaik korlátozva voltak, cselekvően általában nem vettek részt az állam gazdasági, jogi és közigazgatási életében. A törvény előtti egyenlőség és a szabadságjogok deklarálása világszerte hatalmas fejlődést indított meg, amellyel kapcsolatban szükségessé vált az állam igazgatási szervezetének kibővítése. Egyre több és több ügyet kellett szabJlyozni, illetőleg azok szabályozását önkormányzati vagy központi szervek által végrehajtani. Nemcsak az államigazgatás szervezete, hanem a joganyag is igen nagy mértékben felduzzadt és mai állapotában csaknem áttekinthetetlenné vált. A hasznos és jóindulatú fejlődéssel párhuzamosan megindult világszerte egy olyan folyamat is, amelyet sokan rosszindulatúnak ismertek fel és ezt a bürokrácia túltengésének, papírháborúnak vagy etatizmusnak neveztek. Kétségtelenül ismeretes olyan jelenség, amely a fejlődést akadályozza, habár a jogrendszer a szabadságjogok alapján épült fel, mégis a jogkereső közönség, sőt, maguk a hatóságok is úgy érzik, hogy az e'burjánzó bürokrácia a szabadságjogok gyakorlását lassúvá és nehézkessé teszi. A kérdés az : miképpen le'ietne ennek a folyamatnak olyan módon gátat vetni, illetőleg azt helyes irányba terelni úgy, hogy a teljes áttekintés nagyon fontos szempontjai ne szenvedhessenek egyre súlyosabb sérelmeket. Ha csak egy pillantást vetünk jogszabályaink gyűjteményére, meggyőződhetünk arról, hogy az utolsó száz esztendő sokkal több törvényt és rendeletet alkotott, mint az azelőtt elmúlt 900 esztendő összesen. De ez nem elszigetelt jelenség, ez így van a világ minden részében s ez az, amit jogszabályinflációnak neveznek. Ha nem törekszünk arra, hogy ezt valamiképpen megfékezzük, illetőleg oly rendszerbe foglaljuk, mely megbízható áttekintést nyújt, úgy egy bizonyos idő múlva feltétlenül el fogunk érkezni a jogszabályi anarchia állapotához. Ha ezt a felfelé lendülő görbét megvizsgáljuk, úgy kiszámíthatjuk, hogy Európa egyes országainak 30 év múlva hárommillió rendeletük lesz és kijelenthetjük, hogy ez olyan állapotokat eredményezhet, mintha egy rende'etük sem volna; tekintve, hogy már ma is a közigazgatás számos területén csak különleges szakértők tudnak tájékoztatást nyújtani, bizonyosan el fog érkezni az az időpont, amikor ezeknek tudása is csődöt mond. Hogy e veszélykomplexum fennáll, azt nem szükséges bővebben magyarázni, hiszen ezt mindnyájan tudjuk, ennek mindnyájan részesei vagyunk. Oly államok, amelyek megfelelő erőtartalékokkal rendelkeznek, e kérdést olyképpen igyekeznek megoldani, hogy az igazgatás szervezetébe egyre újabb és újabb szerveket, hivatalokat és funkcionáriusokat kapcsolnak be. Kétségtelen, hogy minden újabb jogszabály a végrehajtás során bizonyos munkatöbbletet idéz elő, mely azonban nem áll arányban az életbelépő jogszahályok által előidézett effektív munknerőszaporulattal, mert hiszen ugyanaz a szervezet rendszerint lényegesen több munkateljesítményt bír el, mint amilyenre azt eredetileg méretezték. Ebből az következik, hogy a jogszabályok számának folyamatos növekedése aránylag csak kis mértékben szaporítja az azok végrehajtásához szükséges munkaerők számát. A jogszabályok végrehajtására szükséges munkaidő azonban két részre oszlik, nevezetesen: az előkészítés és a tulajdonképpeni igazgatás elvégzéséhez szükséges időre samíg a végrehajtással kapcsolatban úgy találjuk, hogy a jogszabályok számának nominatív növekedése aránylag csak csekély túlmunkát okoz, ugyanakkor azonban az előkészítés munkája súlyos mértékben növekszik, amiből az következik, hogy az érdemi elintézés produktív munkájának rovására az inproduktív munkatényezők — melyek a szükséges ogszabályok előteremtéséből a holt és az élő joganyag egymástól való elválasztásából és azok kiértékeléséből adódnak — számtani haladvány mértékében szaporodnak. Az eddigieket összefoglalva, a jogszabályinflációnak három következménye van : 1. Csökkenti a jogbiztonságot azáltal, hogy egyre kevesebb és kevesebb olyan ember lesz, aki legalább a saját szempontjából szükséges joganyagot át tudja tekinteni. 2. Effektív munkaszaporulatot idéz elő, mely magával vonja az alkalmazott munkaerők számának lassú emelkedését is. 3. Az ügyintéző szervek és az állampolgárok munkaidejének produktív részét csökkenti, inproduktív részét pedig növeli. Ez a három tényező károsan befolyásolja a nemzetgazdasági fejlődést, amely egyrészt a költségvetési kiadások növekedésében számokkal kifejezhető módon jelentkezik, másrészt pedig azáltal, hogy egy-egy