Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Középfok (1952-1953)

6. Borsa Iván: A levéltári anyag védelme

Az 1952 c évi 4 Ö törvényerejű rendelet intézkedett a házak álla­mosításáról, E törvényerejű rendelet végrehajtása során egyes lak­részeket zároltak, s ezekből érdemleges levéltári anyag került elő* /pl, pápai Esterházy hltbizománya Horthy-korszákbeli gazda­sági levéltára, osákvári uradalom levéltára stb,/ Ezen a területen a levéltáraknak ós minden egyes levéltári dolgo­zónak SZÍVÓS munkát kell végeznie még az iratanyagok felderítése céljából, Megkell értetni az iratok tulajdonosaival, hogy a tör­téneti érték történelmünk nagyjainak aláirásában rejlik, s nincs legalább száz évhez kötvej az iratok nyilvántartása nem jelenti azok n elkcbzását i? , államasltását, hanem egyrészt figyelemmel kíván­juk kisérni az iratanyag sorsát, a biztosa tani védelmüket« másrészt a tudomány számára akarjuk biztosítani felhasználhatóságukat, - Igy pl, sokkal hathatósabban tudtuk volna biztosítani a kitelepítettek lakásaiban, vagy államosított házak zárplt lakrészeiben visszama­radt iratokat, ha bejelentett adataink lettek volna arra vonatko­zóan, hogy kinek milyen iratanyag volt birtokában, A jeten körülmé­nyek között csak a zárolást feloldó szervek értesítéseiből szerez­tünk ezekről tudomást, s ezek teljességéről egyáltalán nem lehe­tünk meggyőződve 0 Feladatunk e ró:-: en tehát a £ elvilágositó és fel­derítő munka, hogy tör té ne tünknél: ezek az emléke I_,se menpnek ve­szendőbe, hanem vagy lovéltári kezelésbe /állandó megőrzésre, le­tétbe/, vagy levéltári nyilvántartásba kerüljenek, A fentiek alapján nagy vonásokban áttekintettük azokat a. terüle­teket, amelyekről származó- iratanyag védelme .lényegileg egyet je­lent k felszabadulás előtti teljes magyar levéltári anyag védelmé- , Vei, A teljes iratanyag kérdésével kapcsolatban két kérdésre kell még választ adni? minden .irattermelő"szervre kell-e £ hogy kiterjedjen a levéltári gyűjtés és milyen korú anyagra kell*kitérjednie a levéltár figyelmének, Az irattermelő szervek tekintetében feltétlenül a teljességből kell kiindulni--és ezt az elvi alapot nem lehet feladnunk, A Salassa­gyarmati íDüzoltó Szövetség, vagy a gyulai BaleseteIháritáai Felü­gyelőség iratanyaga opugy tartalmazhat történeti értékű anyagot, mint egy volt profi futballcsapat irattára* Elképzelhető persze ? hogy ilyen jellegű szervek fennmaradt iratanyagában nem lesz meg­őrzésre érdemes irat, tehát ezek mind selejtezhetek lesznek, s igy nem marad iratanyaguk:* Ez esetben azonban nem azért nem gyűjtjük be az iratanyagot, mert az irattermelő szerv jelentéktelen^ hanem azért, mert nem maradt fenn megőrzésre érdemes iratanyaga," Ez - a két kategória bizonyos esetekben ugyan egybe eshetik, azonban nem adhatjuk fel azt ez elvet,, hogy minden szerv iratanyagát figyelem­mel kísérjük, mert egyrészt lazítanánk á jelenleg kialakulóban, lévő selejtezési fegyelmet : , másrészt látatlanban lemondani irat­anyagról: igen súlyos köve'tícezmó?-;. eket magába rejtő hiba volna* A ^ másik kérdési vájjon milyen időhatárig kis ériek figyelemmel a le-.. véltárak az iratanyogokak, A 29ltvr 0 erre vonatkozóan nem tartal­maz tételes intézkedésto Egyik helyonpa. közhatéságok és közhivata­lok rendszeresen már nem hasaméit iratairól tesz em-lité-st, amelyek levéltári elhelyezésre kerülnek /2A„§*/, másik helyen viszont ugy

Next

/
Thumbnails
Contents