Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Alsófok (1952-1953)
7. Bakács István: Iratvédelem
törvény megalkotását segítették volna előy ionban .1944 elolt erre nem került sor, habár az ország rrüiéson a k iltuszminiszterek ismételten ..' géretet tettek erre, Csupán az o±okéss:...tő munkák indultak meg a ezek sora a az uj levéltári törvér.y csak a szakfelügyelet kérdését leit volna hívatva megvalósítani* Hiszen ekkor még jellemző módon az állami szervek jelentős része., mint pl., a pénzügyminisztérium, a pénzügyiig• tóságok, az igazságügymíaisztériaü, mitsem adott át levéltári őrizetbe s a sajáh őrizetében lévő anyagot is csupán ügyviteli szempontok a-» lapján' selejtezte^ Az 193o-as é'a-jkben^a leveltárpolitikai célkitűzések röviden csupán a következők voltait: 1? állami levéltári kezelésbe vétele -a in dánnak a folyó ügykezelésben mba nem szükséges irat anyagnak , mély az országgyűlés-, az állami kormabvzat ? a bíráskodás és a közigazgatás előző és jelenlegi hatóság v'e.í,hivatalainak és intézményeinak ? valamint az állami üzemeknek ügyvitele során jött létre\ 2) levéltári felügyelete; szükség oseíTn állami levéltárak kezelésébe való vétele a hatósági önkormányzatom és testületek ügyvitelében létrejött anyagaakis végül 5) intézményes elősegítése és lehetőség szerinti biztosítása a nem íilami és nem hatósági levéltáraknak a nemzeti kulturjavak állagában való f enamaradás ára c . A helyzet megítéléséhez^tudnunk kell P hogy a harmincas években szervezetileg biztosított; levéltára csupán a megyéknek és a törvényhatósági jogú városoknak volt? ezenfelül egyes nagybirtokos családok alkalmaztak levéltárnokot,- az egyházi levéltárak pedig igen sok esetben *hobilo :.:fl± officÍúm*~ként ruházták a levéltárosi tisztséget egy-egy idős papra,A városok közül alig egy-kettőnek (Kosz :gNagykoros, Cegléd) volt levéltárosa, a községek cgyikénekmebsikának volt csak 4o~5o évnél régibb iratOo A fölvetett probléma voltaképpen tehát az állami levéltáraknak az állam részéről tört én5 hatósági felügyelete voitji hatóság időközönként megejtett vizsgálatok alapján lett voln^felvatva egyes esetekben rondelkezéseket adni, vagy ^legalábbis kezdeményezni. Tudjuk azonban nagyon jól, hogy a megyei és városi>önkormányzatok szuverenitását sértette volna 7 ha az alispán v&gy a polgármester fennhatósága alatt álló levéltárakra vonatkozólag az állami levéltári szerv rendelkezéseket, utasításokat adott volna ki, ezenfelül igen jellemző, hogy a védelem csupán az 1367 előtti anyagra szorítkozott volna ,s csak az ilyen régi iratokat tartalmazó veszélyeztett levéltáraknak állami őrizetbe való átvételére került volna^sor : Természetszerűleg ez a hézagos gondoskodás még jobban,szembetűnő a nem törvényhatósági t iogu városok és kézségek iratanyagának állami szakfélügyelet alá való helyezésénél 9 minthogy ez.az iratanyag továbbra is az elöljáróság őrizetében maradt volna, A városi és községi iratok begyűjtésére ekkor még gondolni sem mértekemért az ilyen általános beszolgáltatást eddig egyetlen államban sem'valósították meg", Minthogy a .Szovjetunióban ekkor már szervezetten biztosították a falusi tanácsokiratanyagának begyűjtését, a megállapítás csak a kapitalista államra érvény a 0 A magánlevéltárakra, vállalati y egyesületj , egyházi , tírsaságí lervéitá^ rákra vonatkozólag az anyag nyilvántartását, levéltári emlékké való nyilvánítást, külföldre vitelük vagy megsemmisítésük megakadályozását és végül az állam elővételi jogának biztosítását kívántak. Az egyházakra nézve az volt ekkor a javaslat v "hogy ezek Qgy-ogy terület egyházi leve; tárainak felvételére és megőrzésére gyüjtőtelepeket szervezőnek meg, miként állami viszonylatban a kerületi levéltáram felállítását: jav^- ' • ;, . /