Levéltári dolgozók szakmai továbbképzése. Levéltártan. Alsófok (1952-1953)
6. Bakács István: A selejtezés
a történeti forrásértékű iratok k.Hóképpen Eie gőr iz t c s s c n e k» Nyilvánvaló, hogyha selejtezés a legnagyobb óvatosságot és széleskörű erudioiét igénylő és a h^nehezebben körülírható levéltári munka, A mult század egyik levéltári kézi-könyvének írója alapelvként állította ^fol, hogy a levéltárnoknak non lehet feladata az iratok megsemmisítése, az o feladata kizárólag az iratok megőrzése, nbből az elgondolásbél fakadt az, hogy a levéltárnokokat kizárták a selejtezés munkájából, A legcélszerűbbnek tartották akkor azt, hogy az irattárosok selejtezzenek, minthogy ők a gyakorlati élet tapasztalataiból a legjobban tudják megállapítani, hogy az élő regisztraturának milyen iratokra van szüksége s milyen ügyimtfajtákat nem kerestek sohasem, Petsze, épp ez a "gyakorlati tapasztalat volt az, amely igen értékes iratokat juttatott a papirmalmokba, zúzdákba, A magyar kamara különböző állagaiban a :ÍI3, század elején végrehajtott selejtezések az iratok 70-80^százalékát megsemmisítésre ítélték; igy selejtezték ki teljes egészében a számvevőség irattárát is. Valóban: a ZVII-^VIIIcszázadi ^számadásokra, amelyekét lezárnak, felülvizsgáltak, a XIX, század elején már senkinek sem veit a gyakorlati életben szüksége, 2zek az " H eredmények" voltak azok, amelyek következtében tért hódit ott a selejtezés tekintetében az a fölfogás, hogy - miután felismerték az addig kevésre becsült levéltári állagok forrásértékét - a törtéuwtiréknak kellene kitüzniök a selejtezés általános alapelveit. Csakhogy -z az elgondolás sem vezetett kellő eredményre; ugyanis a történetírók a maguk szük szempontjai alapján kívántak selejtezni s mindazokat az iratokat, amelyek érdeklődési irányukon kivül estek, kisejeztesísre Ítélték. A burzsoá felfogás, amely különbséget tett irattár és levéltár között, nem is tudott eredményt elérnie Kabar voltak intézkedések - akár nálunk, akár^külföldön - hogy a levőitárnokoknak részt kellett venniök a selejtezésben? a gyakorlat egészen mást mutatott* kibocsátottak Ujynn tájékoztatásul selejtezési. szabályzatokat, amelyekben megszabtak, hogy mit nem szabad kiselejtezni., igy plo anyakönyveket, alapítvány- és kiváltságleveleket, .családi vonatkozású iratokat, jegyzőkönyveket, irattári segédkönyveket, történeti, művelődéstörténeti, közjogi iratokat, a megyei közoktatás-, gazdaság-, közegészség? vízügyre, a közlekedési eszközökre és egyéb közérdekű ügyekre vonatkozó iratokat nem lehet kiselejtezni* Vagyis, oly tág fogalmakat jelölték meg, amelyek tényleges segítséget nem nyújtottak a selejtezőnek, s•nem s z ab a d _ e 1 f e le j t. ke znünk n r r o 1, hogy* a selejtezők sem voltak kellőleg felkészülve munkájuk végzésére. A selejtezés munkaidőn kivül történt s a teljesítményt fizették. Akik a selejtezési munkára vállalkoztak, többnyire kisfizetésű dolgozom: voltak, akik sajátos életviszonyaik közepette alaposan rászorultak azokra a fillérekre, amelyeket a selejtezési munka rév£n megszerezhettek., Iparkodtak tehát minél több iratanyagot minél rövidebb id| alatt a papirkereskedoknek átadni, a burzsoá kormányzatod igy őlcso nyersanyagra tettek szert o nem törődtek azzal, hogy eljárásukkai minő pótolhatatlan forrásanyagtél fosztják meg a történettudományt* Igy következhetett be- hogy áz 192o-ar> evekben^egyik tiszántúli t c rvényha t és águnk kiselejtezte a-s 177o-187o közé eső bírósági iratokból ós a Bach-korszakbó1 származó y csaknem két vagonra menő iratanyagot. U nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy a hézagos rendelkezések is csak az államigazgatás egyes szerveire' vo-
